Tárogató, 1943-1944 (6. évfolyam, 3-12. szám)
1943-09-01 / 3. szám
T Ä R 0 G A T 0 7 \ ) ) í, Jack, Richard: STILL LIFE —Courtesy of The Art Gallery of Toronto. nők lett a Kúriánál, irodaigazgatói ranggal ment nyugdíjba. Kevésbbé ismert, rendkívül érdekes naplójából közöljük a következő fejezetet: 1855 deceijiber 7-én hajón uiazotc cserkeszföldről Konstantinápolyba. A hajó tele volt cserkeszekkel, akiket a következőképp :n jellemzett Pap János: — A fedélzet nagy részét egy csoport cserkesz foglalta el, kiknek látása lebilincselte figyelmemet. Az öregebbek — körülbelül húszán :— sötét, gesztenyeszin hajjal és szakállal, szép, kerekded arccal, valódi sasszemekkel, finom, de kifejezésteljes vonásokkal, magas termetükkel az emberiség legszebbjei közé tartoztak. Ezek szülőik, rokonaik és kísérőik valának ama negyven-ötven tagból állló két csoportnak, melyek egyikét 10—18 éves fiuk, másikát 9—16 éves leányok, meganynyi szépségek képezték. Hajónk már vígan szelte a tenger szelid hullámait s még mindig alig valék képes az érdekes népség szemléletével betelni. Volt közöttük egy egészen őszbecsavarodott cserkesz, akinek bizalmat gerjesztő arca arra bátorított, hogy hozzá közeledjem, megkérdém őt, vájjon tud-e törökül? — Törökül?!. .. Oh, igen, tudok — feleié —, mert már sokszor voltam Sztambulban s most is odamegyünk! — És ily sokan?. .. — igen. Eladásra visszük gyermekeinket. Nekem is van itt három szép leányom s ez a kisfiú melettem szintén enyém. Azután elbeszélte az öreg, hogy még nyolc más gyermeket bíztak rá rokonai eladás végett. A jelenet elérzékenyitett s szemrehányólag mondám az öregnek: — Mégis csak kegyetlenség tőletek idegen földre hurcolni s elárusítani saját magzataitokat, hogy soha többé ne lássátok őkett! Annyi ez, mintha eltemetnétek gyermekeiteket, sőt ennél is több, mert sírjaiktól azon tudattal távoznátok, hogy ott békében fognak nyugodni, mig igy, ki tudja, hova hányja-veti őket szomorú sorsuk? — Ne csodálkozzál, uram, afölött, hogy gyermekeinket eladjuk, mert kényszerítve vagyunk erre. Ők jobb létnek néznek elébe, mi pedig a kapott összegen szükségleteinket fedezhetjük.- De hiszen nektek nincs szükségtek a pénzre szabad honotokban?! Igaz, hogy mi leginkább csere utján vásárolunk, de vannak cikkek, amelyeket önmagunk csak csekély mennyiségben vagy egyáltalán nem vagyunk képesek előállítani; ilyenek: az ámerikán és az angol vászon, a különféle posztók és szövetek, minőket nőink visel-
