Tárogató, 1943-1944 (6. évfolyam, 3-12. szám)
1943-09-01 / 3. szám
2 TÁROGATÓ pedig a mitológiával. A művészet ellenben nem mese. A mese világa tárgya lehet a művészetnek, mert a művészet célja a forma-teremtés, de ez a forma a valóságot is formálhatja s a valóságnak nemcsak az u.n. szép, kellemes, megnyugtató oldalát, hanem a csúnyát, gonoszát és sötétet is. A művészet annyira nem vezet ki bennünket a valóságból, hogy egyenesen oda vezet bele és pedig erkölcsi célzattal: hogy dolgozzunk benne mi is, hogy javítsuk meg, derítsük fel s erkölcsi törvények uralkodjanak benne. Ha egy portré erőt ábrázol, a mi erőérzésünk is gyarapszik a szemlélete által; ha nyugalmat, csodálatos szép nyogalmat tüntet fel, ez a nyugalom a mi számunkra is megvalósíthatónak látszik, ha erőt veszünk magunkon úgy, hogy bizonyos dolgokat legyűrjünk s másokat felkaroljunk. De bármit mutat a művészet, mindig egy csomó olyan gondolatot, vágyat vagy akarati elhatározást ébreszt bennünk, amik a valóságba való ujra-beleállást involválják és most már azzal az elhatározással, hogy mi magunk is dolgozunk a valóság átformálásán. Más szóval: a művészet jobb emberekké tesz bennünket a v al ó s á g szolgálatában. Nemhegy menekülnénk a valóságtól, hanem egyenesen jobban feléje fordulunk. Legfeljebb csak azok menekülnek a műtárgyak élvezése révén a valóságtól, akik a műtárgyat nem értik; akiknek a lelkében a műtárgy semmit se zavar fel; akik épen olyan üresen távoznak tőle, mint amily üresen mentek hozzá. De az ilyen emberek nem müélvezők s az ő számukra a művészet nem létezik. Beethovent lehet úgy végig hallgatni, hogy semmi hatáss .1 sincs ránk, de ilyenkor nem Beethovent hallgaitunk, hanem csak hangszerekkel adott kellemi s vagy kellemetlen lármát; ellenben ha Beethoven maga szól hozzánk a zenéje révén s valamiképen bennünket is megfog ennek a titáni nagyságnak a heroikus küzdelme, amint az a zenéjében tényleg kifejezésre jut, akkor uj elhatározások ébrednek bennünk; mi is hajlandók vagyunk küzdeni a magunk és mások s talán az egész emberiség érdekében (Seid umschlungen Millionen. . . .) s hajlandók vagyunk erkölcsi céllal erőt venni magunkon. A valóságtól nemcsak hogy nem menekültünk, hanem abba — hogy úgy mondjuk — mélyebben álltunk bele, mert már nemcsak passzív tagjai vagyunk, hanem aktiv formálói. Ami a vallást illeti: épen a valóság alapos átgondolása az, amely a valláshoz vezet bennünket, mint az egész ember szükségességéhez. A valóság szemlélete tanít meg bennünket arra, hogy mindennek, ami van, okának kell lenni s igy a világegyetemnek, a mindenségnek is; ;z emberi lényeg valóságának a tanulmányozása követeli azt a gondolatot, hogy ennek az életnek, az emberi életnek — mint minden egyébnek — értelemmel kell bírnia. Hogy kell, hogy az erkölcsi tett értelemmel bírjon, mert egyébkén; nincs értelme a tökéletesedésnek és a tökéletesedésre irányuló törtetésünknek. A valóság az, amelyet tanulmányozunk a tudomány (természettudomány, orvostudomány) és bölcselet révén, de ez a tanulmányozás nem lehetséges anélkül, hogy a valóságban ésszerű vonatkozások ne érvényesülnének (mert tanulmányozni épen annyit jelent, mint az ésszerű vonatkozásokat fellelni!), azaz a vakságnak ésszerűnek kell lenni s ésszerű alappal kell bírnia. A valóságban való élés és a valóságért való élés tételezi fel a valóság ésszerű jellegét, ami nem egyéb, mint vallásos hit. Mert hinni azt, hogy a valóságnak ésszerű alapja van (s ezt hinni kell, mert bebizonyítani nem lehet!), azt jelenti, hogy vallásos hitünk van. Tehát épen mivel a valósághoz ho z z á fordultunk, épen mivel a valóságot komolyan vettük, épen mivel a valóság érdekelt bennünket s nem a látszat: épen azért van vallásunk. És épen mivel van vallásunk, hogy úgy mondjuk, visszatérünk a valósághoz, mint annak az erkölcsi reformátorai (Isten Országa!) s tesszüdk a feladatunkat a gonosznak (minden formájában való) kiküszöbölésére egy fensőbb, abszolút parancs alapján, azaz nem menekültünk a valóságból a vallásba, hanem a vallás egyenesen - a művészetnél sokszorta hatékonyabban — visszaparancsol bennünket a valóságba, amelyben a jóság és igazság érdekében teremtő, valóságot-átformáló munkát kell végeznünk. (Toronto, 1943. V. 16.) —CZ.IA'Ő AMBRÓ. A haza. A haza fogalma fontos fogalom; a haza védelméért vagy kiterjesztéséért háborúk folynak; emberek az életüket áldozzák fel érte; a haza fogalma összetereli vagy szétválsztja azokat is, akik kívüle élnek; a haza tesz embereket barátokká vagy ellenségekké; a haza érdekében nagy erényeket érvényesitenek vagy nagy gaztetteket követnek el. Mi a haza? Egy meglehetősen használható, de kezdetleges meghatározás az, hogy az az ország, amelybe belesz ü lett ü r, k. Persze, akit
