Tárogató, 1943-1944 (6. évfolyam, 3-12. szám)
1944-04-01 / 10. szám
12 TÁROGATÓ A cél halál, az élet küzdelem S az ember célja a küzdés maga. Az ember célja a küzdés magal Ez a mondás Az ember tragédiájának a lényege, de egyszersmind minden igazi élet lényege. A küzdés maga a fontos, a küzdés maga az érték, s nem az, amit elértünk, amit megvalósítottunk. Igaz, hogy küzdeni annyit jelent, mint valami célért küzdeni. Talán elérjük a célt, talán nem. Ha elértük, ez annak lehetett a jele, hogy kicsi volt a cél; jelentéktelen, mellékes valami. Ezt felismerve, uj célt tüzünk magunk elé s aztán megint újat s nagyobbat és a célkitűzéseinkben nincsen megállás, mert a céljainkat mindig nagyobb és magasabb céloknak rendeljük alá. (Tyrrell). A tudós célja a valóság jelenségvilágának a megismerése; egész bizonyos, hogy bármennyit ér is el, a célját soha el nem éri. De tudja, hogy küzdött és fáradott; küzdött-erkölcsi eszközökkel (az igazságnak való állandó hódolattal) és erkölcsi célért, (az igazságért, az emberiség felvilágosításáért vagy az emberiség sorsának a megjavításáért), tehát ez a küzdés, ez az erőfeszítés maga-tekintet nélkül az elért eredményre-biztositja az életének az értékét. Az államférfi gyakorlati célokért küzd; küzd, mert sok ellenkező véleménnyel és fizikai eszközök- elégtelenségével kell csatáznia, de küzd. Valamit talán elér; a nép szabadabb és kulturáltabb lesz; nemzete élvezi a kulturnemzetek megérdemelt dicsőségét, de hányán lettek boldogabbak a nemzet testében s hányszorta többen vannak még azok, akiknek testi és szellemi élete egyaránt nymoruság, nyomoruság-nem önhibájukból, hanem az állami gépezet hiányos kötelességteljesitése miatt. — A művész célja az, hogy szép forma létesítésével teremtőmunkát végezzen úgy, hogy önmagát minél tökéletesebb kifejezésre juttassa. De hogy lehet itt célt érni, mikor az “önmaga” nem statikus, hanem fejlődő, és mikor a kifejezésrejuttatással is valamikép meg van határozva az, amit kifejezésre kellene juttatni. A kifejezésre juttatás eszközöktől függ: mechanikaiaktól (festék, ecset) és szellemiektől (meglátás, intuíció, komponáló képesség, tudás, világnézet), tehát itt is lehetséges egy fejlődés, amelynek vagy nincs vége, vagy ha vége van korlátolt volt a kezdete, a megindulása s uj kezdetre .van szükség. — Ez a küzdés áll a vallásra is, amelyet pedig épen úgy szoktak tekinteni, mint valamit, ami benső megnyugvást ad s igy egyáltalán lehetővé teszi az életet magát, az élet piacán való szereplést. Ez igaz igy általánosságban. De ha közelebbről tekintünk a vallásra, ha az tényleg legbensőbb és legigazabb értéke az embernek, — olyan értéke, amelyért hajlandó az életét is feláldozni —-, észrevesszük, hogy tanulás és fogalmi tisztulás itt is lehetséges; feljlődés is lehetséges, mert ha ilyen fejlődés nem volna, nem volna vallási tudós (értelmi fejlődés) és nem volna szent (akarati fejlődés), De a fejlődés küzdést jelent; küzdést jelent vallási tudatlanságunkkal és küzdést az ördög kisértésével, a testünk ösztönösségével, jóra való renyheségével szemben. S miként a tudós megnyugszik az élete értékességének a tudatában akkor, ha küzdött a tudatlanság ellen; megnyugszik még akkor is, ha nem fedezte még föl azt, amit fel akart fedezni; ha nem érte el a célját: úgy a vallásos ember is megnyugszik, ha tényleg küzdött az ellen, ami őt és embertársait Isten megismerésétől és szerététől elválasztotta, ha mindjárt messze maradt is az Isten igazi megismerésétől és arra eszmélt, hogy nagyon parányi benne a szeretet Isten iránt. Megnyugszik, mert iparkodott, közdött, törtetett, s ez a törtetés adja az életének az értékes lényegét. (Folytatjuk) 9
