Tárogató, 1943-1944 (6. évfolyam, 3-12. szám)
1944-03-01 / 9. szám
s TÁROGATÓ gyorsan kellett cselekedni. Ekkor ő volt a Demokratikus Bizottság elnöke Winnipegen. Persze a család meg lett mentve és kívánsága szerint le lett véve a vonatról s ideiglenesen egy polgári családnál el is lett helyezve. Akkor én átutazóban jártam Winnipegen s ő szinte fiatalos igyekezettel iparkodott engem bevezetni a szebbnél szebb szociális terveibe. Mivel ugyanakkor egy vitaestén kellett résztvennie, oda engemet is meghívott. A vitaestély — sajnos — szégyenteljes és megnemgondolt ostoba rágalomhadjáratban merült ki. Letörten s szótlanul távoztunk a szinhelyéről. Kiss Tituszra olyan leverő hatással volt, hogy szinte megöregedett. De azért azóta is mindig ott volt s hiszem, hogy a jövőben is ott lesz, ahol az emberiségért és testvériségért kell és lehet cselekednie. Sebestyén Dénes (Saskatoon) Kalas Jóska buja. Irta: Finta Sándor. Csizmaszár volt a bocskorom, Csepüből font az ostorom. Pipaszáram szagos megyfa, Huncut, aki többre megy ma. Pántlikás volt a kalapom, Mig szeretett a galambom. Húshagyó kedden elhagyott, Azóta szivem befagyott. Nem enged fel, soha újra, Fejem azért hajtom bura. Ha kerülne uj szerető, Nem lennék kócon fityegő. Félre tapostam bocskorom, Nyakamra nőtt a buskorom. Alszeg-felszeg-rétek-alja, Nevem többé meg nem hallja. Mint a dohány a pipámból, Úgy múlok ki e világból. Hamuvá, meg füstté válók, Angyalként a menybe szállók. “A könyörületesség és jelebaráti szeretet tanítása idegen a német jajnak, és a Hegyi Beszéd csak gyávák és hülyék erkölcstana”.— Idézet a náci tankönyvből: Bolsevizmus a Bibliában. ZSUZSA DALA. Irta: Finta Sándor. Kertek alatt a csűrben, Ott vár Jóska a szűrben. Cifra szűrje, subája, Pártában jár mátkája, .... Én vagyok a babája. A mátkája gazdag lány, Három tanya marad rá. Én szerény s szegény vagyok, Jóska mégis rám ragyog, Szive csak értem dobog. Legyen másé a tanya, Enyém a Jóska java. Mikor magához szőrit, Cifra szűre beborít, Szivem csücske kivirit. FÉNYYES LÁSZLÓ MEGHALT. New Yorkban, 1944 január 30.-án, 73 éveskorában. Az egyenesség, becsületesség és jószívűség példaképe volt. Halála pótolhatatlan veszteséget jelent azoknak, akik a demokráciáért s Magyarország jövőjéért harcolnak. Vámbéry Rusztem búcsúztatta s többek közt ezeket mondta: “Mint a költő, úgy Fényes László is elmondhatta önmagáról: hitszegő vagyok Álmos fajából. Hitszegő volt, mert szembeszállt saját kasztjával, amely ezeréves örökségéből a fennhéjázó önzést őrizte meg, de hivő volt, mert rendületlenül hitt az emberszeretetben és az igazságban, amely e szeretetnek lángját szítja. Nemcsak hívője volt az igazságnak, de bátor katonája is. Ez a küzdelem kölcsönzött tartalmat életének, ez a harc tüzelte, éltette és emésztette az igazságnak kérlelhetetlen katonáját. Senki magyar ember annyi joggal nemi mondhatta el önmagáról, mint Fényes Lászlór hogy védője volt az elese' t knek, a gyöngéknek, a megtiportaknak. Fényes László kezében az újságíró tolla Justicia kardjává alakult át. Tollától miniszterek és szolgabirák épugy rettegtek, mint éles szavától, amellyel a világháború parlamentjében ostorozta a visszaéléseket, védte a védteleneket.”
