Tárogató, 1943-1944 (6. évfolyam, 3-12. szám)
1944-03-01 / 9. szám
TÁROGATÓ $ a megfelelő, hangzatos fa felkutásában. Talált is egy fenyőt, amelyet “a gazdagság bányájának tekintett”. Antonio Stradivari-val (1644-1736) a hegedű elérte a tökéletességét. Évekig tartó kísérletezéssel kifejlesztette azt a mintát, amely minden idők mintája maradt: egy minta, amely előmozdította a hurok rezgését a hegedű minden részében s olyan hangot létesitett, amelynek nincs párja a hangzatosság, puhaság, ragyogó tisztaság és erő szempontjából. Cremona. Vájjon puszta véletlen volt, hogy az Amatik, Guarnerik és Stradivarik mind egy helyen laktak, C'remonában? Sokáig az hitték — és ez a hit még ma sem halt ki —, hogy a cremonai hegedűk szép hangját főleg a különös lakk okozta s az a mód, ahogy azt alkalmazták. De ennek a lakknak a titkát sehogyse tudták felfedezni, akármilyen tudományos eljárást alkalmaztak is. Azért nem, mert ilyen titok soha nem is létezett. Semmiféle lakkozás nem alakit át valami alacsonyabbrendü hangszert magasabbrendüvé. A lakkozás (varnish) csak arra szolgál, hogy a hagnszert megóvja a nedvességtől és széppé tegye. A hang szépsége a szerkezet részleteitől és a fától függ. A cremonai mestereknek rendkívül finom balzsamos fenyő állt a rendelkezésükre s ebből készítették a hid alatt levő részt, amelyet a franciák a hegedű lelkének neveznek. Ez magyarázza meg legalább is részben a “titkot”. De a fő oka annak, hogy a Stradivarik miért a legjobbak, az, hogy ő tudta, hogy a hajlás szögének a legkisebb változása vagy a fa vastagságának a változása befolyásolta a hangot s ezért minderre ő személyesen ügyelt. A vonó. A hegedűsnek lehet egy Stradivari hegedűje, de mégse tud művészi kifejezést létesíteni. Nem tud, ha nincs megfelelő vonója. Akárcsak a hegedű, a vonó is nagy fejlődésen ment át. Azok a régi középkori vonós hangszerek, amelyek a hegedű őseinek tartják magukat, mint pl. a welsh crwth (ejtsd: kraud), rövid, otromba, rugalmatlan vonót használtak s csak a 18.században követeltek rugalmas vonókat, akkor, amikor Corelli és Tartini szólódarabokat Írtak a hegedű számára. Tartini még egy tanulmányt is irt arról, hogy hogyan kell a vonót megfelelően használni. De csak egy francia ember létesítette a vonóval azt, amit Stradivari a hegedűvel csinált: Tourte volt a neve. Az ő vonói, amelyek a későbbiek mintáiul szolgáltak, a legrugalmasabb fából, a braziliai pernambuco-ból készültek; a bot befelé görbül s minden részlet úgy van kiszámítva, hogy a hegedűs a legfinomabb hangszint is kifejezheti olyan technikai ügyességgel, amelyről azelőtt álmodni se mertek. Paganini. A vonó tökéletesítése nélkül Paganini sohase fejthetett volna ki olyan technikai ügyességet, mint amilyennel tényleg bámulatba ejtette a korát (1784-1840). A hegedű technikai tökéletességű játékában ő jelentette a csúcspontot. Az egyetlen húron való tüneményes játéka azt a mondát létesítette, hogy sok éven át börtönben volt, ahol egy egyetlen húrral biró hegedűn játszott. Az egyik trükkje, amellyel még a hivatásos hegedűsöket is elkápráztatta, az volt, hogy a hegedűje hangolását megváltoztatta. Paganini a kettős hangokat úgy létesítette, ahogy előtte senki s olyan üveghangokon játszott, hogy a hallgatósága csak elképpedt. Megbámulták a gitárhatásait is, azaz azt a mődot, ahogy a balkeze pengette a húrokat, mig a jobbkeze a vonot kezelte. Paganiniről az objektiv kritika azt tartja, hogy részben zseni volt, részben kontár. Némely játéka alig volt több cirkuszi produkciónál, de máskor igazi teremtő tevékenységet fejtett ki. Komponált is és a legjobb szerzeményeit még ma is játsszák. Huszonnégy szeszélyes gyakorlatát úgy Schumann, mint Liszt átírták zongorára is. Joachim. Paganini ellentéte Joachim József volt (1831-1907), aki ugyan Magyarországon született, de egészen elnémetesedett. (Jó arcképe a torontói Art Galleryben.) Ő idegenkedett minden technikai ügyeskedéstől. Ő azt akarta, hogy a nagy zeneszerzők müveit úgy adják elő, amint azokat azok Írták s nem belekeverve egyénieskedő értelmezéseket, amint azt a mesterhegedüsők szerették csinálni, ő vált a három nagy B-nek (Bachnak, Beethovennek és Brahmsnak) a legtökéletsebb játszójává. A Joachim vonósnégyes, .amelyet ő alapított, sokat tett Beethoven vonósnégyeseinek a megkedveltetésére. Wagnert nem szerette, tehát érthető, hogy Brahms hive volt. Mint w
