Tárogató, 1942-1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1942-10-01 / 4. szám
4 TÁROGATÓ dohányomat s azzal töltöm meg a pipámat. A füstöt úgy fújom, mintha fizetnének érte. A szúnyogok rá se hederitenek. Szerencsére, a természet segítségemre jő. Itt röpdösnek körülöttem a denevérek. Majdnem a fejemet érintik. Mig én vagy két szúnyogot pusztitok el, ők megesznek kétszázát. Kissé távolabb egy óriási szitakötő röpköd előre meg hátra, egy és ugyanazon vadászterülethez ragaszkodva. Ő is szunyogpecsenyét vacsorázik. Lassanként egészen besötétedik. Sehol világosság nem mutatkozik. A csillagokat nem látom, mert a falombok eltakarják az eget. Bevonulok hát én is s meggyujtom a kőolajos lámpámat. Büdös ugyan, de a világánál meg lehet írni a nap fontos eseményeit: a cikádát, meg egyebet. Aztán lefekszem s átadom az élettért a görénynek. A reggel itt korán kezdődik. A kis chipmunk a házam tetején kopog, jelezve, hogy egy uj nap uj feladatai előtt állunk. A tó felől hangos sirálycsetepaté hallatszik, ez se hagy aludni. Nincs más hátra, mint felkelni és megreggelizni. A reggeli után hősi elhatározással lemegyek a tó partjára. (Messze van ide:vagy húsz lépésnyire, de lejtőn kell lemenni s azon is kell visszamászni. A lejtőmet egy fármer tehenei is használják, mikor megszomjaznak, s ennek következtében a lejtő “síkos”. Ezért a hősi elhatározás!) Csak úgy hálóingben. Nem mosdani vagy beretválkozni; ugyan ki sietne itt az öltözködéssel. A tó nagyon szép. Bele persze nem megyek. Annyira már nem vagyok hősies. De tanulmányozom. Azt tanulmányozom ki, hogy mi okozza sirály-zűrzavart. Nemsokára megfejtem. Két szülő sirály neveli a gyerekét, egy barna sirályt. A gyerek persze csak gyerek marad a sirályváilágban is és — nem fogad szót. Ezért hordják le minden fajtának a szülei. Valami rendkívül rosszat kell mondaniok, mert a hangjuk fülsértőén rikácsoló és izgatott. Ez igy megy egész nap. Ez a sirályfiók haszontalan fickó, nem akar az érett kor bölcseségére hallgatni. Majd megfizet érte! Biztos száműzött lesz valahol, ahol majd nem úszkálnak hízott halak s kénytelen lesz mezei kukacokkal megtölteni a bendőjét. De hát minden élő csak a saját kárán szerzi meg az életfilozófiáját s a Vének Tanácsa nem nevelt még úgyse senkit az életre. Sok bennük a kenetes moralizálás s nyilván ezek az aggodalmas sirályszülők se csinálnak egyebet, mint prédikálnak. De ime: a sirályokat tulharsogja egy vidám énnekkar, tavi énekkar, amely nagy sebességgel tart errefelé. Barna vadkacsák, amilyeneket eddig nem láttam. Micsoda jókedvű társaság! Pont huszonötén vannak s mind tele életvidámsággal, ifjú bohémséggel, mulatni akarással. Mikor a viz alő buknak, a testük függőlegesen áll a levegőben. Nem, nem találtak semmit, de ez nem is fontos nekik. Délután újra láttam őket, mind megvoltak, amint hazafelé vonultak a piknikjükről. Az állatok “öntudata”, egyéni fontosságuk tudata, mintha megnyilvánulna itt, ahol ember még nem rugdosta meg őket. Ezt-mint láttuk-görény ur viselkedése is mutatta, aki előbb hátrafordult és végigmustrált, mielőtt visszavonult volna. De még feltűnőbben nyilvánult ez a viselkedés a macska esetében. A macska eddig nem került a szemem elé, azt se tudtam, hogy van házi állat ezen a házatlan vidéken. Most, hogy a küszöbön ülve a távolba bámulok, egyszer csak kiugrik egy szürke macska valahonnan, egyenesen bele egy bokorba. Hát ime:a gonosz macska madarat fogott. Bár a macskákat szeretem, mert a szabadságukat és függetlenséüket soha fel nem adják, erre megharagudtam. A tenyeremet haragosan összecsaptam és ráorditottam a beste állatra. Azt hittem, hogy ijedten és bűntudatától mardosva elrohan. De nem igy történt. A macska előbujt, magasra emelt fővel és tekintetében mélységes megvetéssel szembenézett velem. A szájában egy egeret tartott... A tekintetét nem felejtem el; ezt mondta. “Péter, vén szamár, mikor tanulsz meg már tények alapján Ítélkezni s nem előre elgondolt lehetőségek alapján? Te azt mondod, hogy 100 eset közül 99-ben neked van igazad, mert a bokorban ugró macska madárra lesett. Ez lehet. De most pont a századik esettel van dolgod. Mikor személyiségekről van szó, minden eset a századik lehet. Mert a személyiség maga intézi az életét s azzal nem csupán statisztikai valószínűségi törvényt akar igazolni. Már pedig Kipling bebizonyitotta, hogy mi macskák is személyiségek vagyunk — ha a saját tapasztalásodból amúgy is nem tudnád.” — S aztán hátat fordítva lassan és méltóságteljesen elvonult. Én elszégyeltem magamat s visszavonultam a házamba. Persze ha már benn vagyok, a pipámat is megtölthetem. így is történt s aztán újra kiültem az ajtóm előtt levő lépcsőre, de óvatosan, hogy a macska meg nelásson.
