Tárogató, 1941-1942 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1941-11-01 / 5. szám
2 TÁROGATÓ meggyőződésben, hogy az Ö harcát harcoljuk s hogy Ö velünk lesz, ha méltóképen harcolunk. De mennél komolyabban szenteljük meg a mi ügyünket, annal sürgetőbb az a gondolat, hogy a mi győzelmünk az Isten törvényéhez szivvel-lélekkel való visszatérést jelentse. Az igazság teljes elégtétel-adást kíván, az okosság pedig azt, hogy akik méltatlanoknak mutatták magukat a hatalomra, azt elveszítsék. De a jelenlegi bajaink oka mibennünk is van és ha gyökeresen el nem bánunk vele, nemsokára még rosszabb sors érhet bennünket. Ez az ok ugyanannak a Törvénynek az elhanyagolása nemcsak nemzetközi vonatkozásokban, hanem az államok benső életében is. Sok országban ez az elhanyagolás az Istennel szemben való nyílt ellenszegüléssé fajult el. A Brit Világbirodalomban nem volt tudatos istentagadás, de sok éven át nagy kár származott abból, hogy könnyelműen elfogadták azt a világias elméletet, amely szétválasztja az államot a vallástól, és azt a közgazdasági elméletet, amely nem törődik az egyén és család jogaival. Vörös Oroszország istentagadásának és Németország és Olaszország állam- bálványozásának az elvetése nem elég a megmentésünkre. Az ész és lelkiismeret tanítványaivá kell válunk s engedelmeskednünk a törvénynek, amelyet azok kinyilvánítanak nekünk. Hacsak ezt el nem határozzuk, anyagi érdekeinknek az Isten ügyével való egybeesését pusztán véletlennek kell tekintenünk. Hajtsuk meg a fejünket és verjük a mellünket és kérjük, hogy kevésbbé legyünk méltatlanok arra az ügyre, amelyet szolgálunk. Versek (Ajánlom Nemes Gusztáv főszerkesztő uram s barátomnak, aki engem buzdít és dicsér. — Alsódraskóczi Morvay Pálné, Trail, B. C.) Én és a bánat. Együtt születtünk, egyszerre, És először, Apánk a Véletlen volt. Anyánk Az őstalaj. S születtünk ide legelőször Én és velem nemzett testvérem, A baj. Bölcsőnknél akkor fények örvénylettek Ragyogón. Szilaj vad szelek nótáztak S istenek, Sokan, sokfélék jöttek s csodálták Az uj “istencsodát”, akik most Lettek. Rengeteg időknek részein Keresztül Izmossá emberedtek a rakoncátlan Két gyermekek, Egymást győzve; sokat győztek, sokat Mertek. Azóta arcunk sokat másult, Változult; De egymásnak maradtunk Változatlan, Egymástalan, egymást űző És dühítő, de teremtők Untalan. Együtt születtünk, egyszerre És először, Apánk a véletlen volt, anyánk Az őstalaj. S születtünk ide legelőször Én és velem nemzett testvérem A baj... A Sorsom felé... Én már el nem némulhatok, Mert bennem a Holnap szent szava zug És teremteni kényszerült vagyok, Küldve és bélyegezve. Ma élek, de holnap leszek, Tegnap nem voltam, de holnap muszáj; Ez az én szép kényszerűségem: A régi, örök, nagy kell... A régi és ujra-uj muszáj Az örök-előre titkos törvény, A másithatatlan másitó Üz, kerget és én megyek. Mögöttem könny, előttem köd, S ködön túlról fényeskedő fény hiv; Vágok ködnek, nem tudom minek, Gyötör a fájdalmas kétség. S törnöm kell, ha árok-bokor Megsem állhatok, vissza sem lehet, Ez a sorsom (de rossz a sorsom!) S én most felé megyek... alsódraskóczi Morvay Pálné, 1941. szeptember hó. Isten mindenképen az ember egész szivét akarja. És aki azt neki adja, az szent. Itt találkozunk a nagy titokkal: Isten nem tud ellenállni annak, aki egészen neki adja magát. — Langbehn.
