Tárogató, 1941-1942 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1941-1 -01 / 4. szám
Madách Imre: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA ( Folytatás ) TUDÓS. Valóban nagy tudós vagy, idegen. Lássuk tehát az ős növényzetet, lm itt van az utolsó rózsa, mely Nyílt a világon. Hasztalan virág, Más százezer testvérrel fcglalá el A legbujább tért a lengő kalásztól; Nagy gyermekek kedves játékszere. Sajátságos jelenség az valóban, Mint kaptak egykor ily játékokon. Virágot terme még a szellem is: A költészet s hit ábrándképoit, S csalóka álmok karján ringatózva Eltékozolta a legjobb erőt, Hegy életcélja parlagon maradt. Itt őrizünk még ritkaság gyanánt Két ily müvet. Az első költemény; íróját akkor, még midőn bűnös Önhittel az egyén érvényt kívánt, Homérnak hivták. Ábrándos világot Rajzol le abban, Hadesnek nevezvén. Rég megcáfoltuk már minden sorát. A másik Tacitus Agricolája, Nevetséges s mégis sajnálatos Fogalmak képe a barbár világból. ÄDÄM. Hát fennmaradt még e néhány levél A nagy napokból, mint végrendelet, S nem bírja mégis lángra gyújtani A korcs utódot, tettre ingerelvén, Mely mesterkélt világtokat ledönti? TUDÓS. Helyes megjegyzés; átláttuk mi ezt; A méreg, mellyet rejt, nagyon veszélyes, Azért nem is szabad olvasni másnak, Csak aki hatvan évet meghaladt, S a tudománynak szentelé magát. ÁDÁM. De hát a dajka tündér daljai, Ezek nem oltnak-é a gyönge szívbe Sejtelmeket? TUDÓS. Igen bizony, s azért Dajkáink a magasb egyenletekről, A mértanról beszélnek gyermekinknek. — ÁDÁM (félre). Ah gyilkosok, nem féltek-é egész S legszebb korától a szüt megrabolni? TUDÓS. Menjünk tovább! lm itt e műszerek, Műtárgyak, mily csodás alakzatuak. Ez álgyu; rajta rejtélyes főlirás: Ultima ratio regum. Hegy an Használtatott, ki tudja? — lm e kard, Kizárólag csak embergyilkoló szer, És nem volt bűnös, aki ezzel ölt. E kép szabad kézzel készült egészen, Fél emberéltet vett talán igénybe, És tárgya, nézd, csak hóbortos mese. Ma a nap végzi e munkát helyettünk, S mig az csalárdul idealisált, Ez mély hűséggel szolgál céljainknak. ÁDÁM (félre). De a művészet, a szellem maradt el. .. TUDÓS. E százszerü tárgy, miilyen cifra mind, Mi gyermekes. A serlegen virág, A széktámlán ábrándos arabcszk, Emberkezek pazarlóit müve mind. S üditőbb-é a viz azon pohárból, Kényclmesb-é e széken az ülés? Most gépeink teszik mindezt helyettünk Legcélszerűbb, legegyszerűbb alakban, És a tökélyről az kezeskedik, Hegy a munkás, ki ma csavart csinál, Végső napjáig amellett marad. ÁDÁM. Azért nincs élet, nincs egyéniség, Mely mesterén túljárna, semmi műben. Hol leljen tért erő és gondolat Bebizonyitni égi származását? Ha küzdni vágyik és körültekint Ezen szabályos, e rendes világban: Még a veszély gyönyörét sem Mi, Nem lel csak egy vérengező vadat se. Csalódtam hát a tudományban is: Unalmas gyermekiskolát lclék A boldogság helyén, mit tőle vártam. TUDÓS. Nincs-é behozva a testvériség? Hol szenved ember anyagi hiányt? Valóban ily eszmék megérdemelnék A megfenyitést. ÁDÁM. Mondd, mi hát az eszme, Mely egy ily népbe egységet lehel, Mely, mint közös cél, lelkesitni tud? TUDÓS. Ez eszme nálunk a megélhetés. Midőn az ember földén megjelent, Jól béruházott éléskamra veit az: Csak a kezét kellett kinyújtani, Hegy készen szedje mindazt, ami kell. Költött tehát meggondolatlanul, Mint a sajtféreg, s édes mámorában Ráért regényes hypothesisekben Keresni irg rt és költészetet. De már nekünk, a kgvegső falatnál, Fukarkodnunk kell, általlátva rég, Hogy elfogy a sajt és éhen veszünk. Négyezred év után a nap kihűl, Növényeket nem szül többé a föld; Ez a négyezred év hát a mienk, Hogy a napot pótolni megtanuljuk. Elég idő tudásunknak, hiszem. Fütőszerül a viz ajánlkozik, Ez oxidált, legtüztartóbb anyag. Az Organismus titkai közel Állnak ma is már a fölUplezéshez, Épen jó, hogy beszédünk erre vitt, Majdnem feledtem volna lombikom, Mert én is ép e tárgyban dolgozom. ( Folytatjuk )
