Tárogató, 1940-1941 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1940-11-01 / 5. szám
TÁROGATÓ 9-------é-------Madách Imre: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA-------( Folytatás ) (Néhány polgár ismét megjelen.) (A patriarcha elé lép.) ÁDÁM. Barátim! népem fáradt, menhelyet kér. Tán a kereszténység fővárosában Nem kér hiába. HARMADIK POLGÁR. Kérdés, nem vagy-é Eretnekségben rosszabb a pogánynál. NEGYEDIK POLGÁR. Mondd, mit hiszesz, a Homousiont, Vagy Homoiusiont? ÁDÁM. Ezt nem értem. LUCIFER. Ne valid be, ez most itt a fődolog. NEGYEDIK POLGÁR. Lám, kétkedik, ez is hamishitü. TÖBBEN. El tőlük, el, zárkózzunk házainkba! Átok reá, ki nékiek fedélt nyújt. (Elszélednek.) (A patriarcha jejedelmi pompában és kísérettel jő palotájából, egy csapat barát követi, láncra vert eretnekeket kisérve, végre katonák és nép.) ÁDÁM. Elámulok! — De mondd, mi fejdelem Közéig amott, oly dölyfösen, kihívón? — LUCIFER. A főpap az, apostolok utóda. ÁDÁM. S e meztéllábas ronda csőcselék, Mely a bilincselt népet kárörömmel, Hazudt alázat szinével kiséri? LUCIFER. Keresztyén-cinikus, barátsereg. ÁDÁM. Nem láttam illyest ősi hegyeim közt. LUCIFER. Majd látsz utóbb: a poklosság, tudod, Lassan terjed. De vigyázz, meg ne sértsd Ez absolut erényü s ép azért Engesztelhetlen népet. ÁDÁM. Ah, minő Erény lehetne ily fajnak sajátja? LUCIFER. Erényök a sanyargás, a lemondás, Mit mestered kezdett meg a kereszten. ÁDÁM. Az egy világot válta meg ez által, De e gyávák csak Istent káromolnak, Mint lázadók, megvetve kegyeit. Ki szúnyog ellen oly fegyvert ragad, Mit medve ellen vinni hősiség, Bolond. LUCIFER. De hátha ők a szúnyogot Medvének nézik. — Nincs-e rá joguk? Nincs-é joguk hős voltuk érzetében Pokolra űzni minden élvezőt? ÁDÁM. Látok, miként Tamás, és nem hiszek. Szemébe nézek e káprázatoknak. Atyám! a szent sir harcosi vagyunk S a fáradalmas útból megpihenni E város népe még be sem fogad. Ki oly hatalmas vagy, segits ügyünkön. PATRIARCHA. Fiam, csekély dolgokra most nem érek; Az Isten dicse, a nép üdve hív, Eretnekek fölött kellvén Ítélnem, Kik mérget szórva dudvaként tenyésznek; S tüzzel-vassal bár irtjuk, szüntelen Újult erővel küldi a pokol ránk. — De hogyha a kereszt vitézi vagytok, Minek kerestek messze szerecsent? Itt a veszélyesb ellen. Fel tehát, Fel falvaikra, irtsátok ki őket, Pusztitsatok nőt, aggot, gyermeket. ÁDÁM. Az ártatlant, atyám, csak nem kívánod. PATRIARCHA. Ártatlan a kígyó is, mig kicsiny, Vagy hogyha már kihullt méreg-foga, S kiméled-é? ÁDÁM. Valóban szörnyű bűn Lehet, mi ily haragra gyújtható Egyházát a szeretetnek. PATRIARCHA. FIAM! Nem az szeret, ki a testnek hizelg, De aki a lelket vezérli vissza, Ha kell, kard élén, vagy lángon keresztül Ahhoz, ki mondá: Nem békét, de harcot Hozok a földre. E gonosz hitüek A szent háromság rejtélyes tanában A homoiusiont hirdetik, Mig az egyház a homousiont Alapitá meg a hit cikkéül. BARÁTOK. Halál reájuk, már a máglya ég. ÁDÁM. Adjátok fel, barátim, azt az i-t, Szebb áldozat lesz életmegvetéstek A szent sirért vívandó hős csatában. EGY AGG ERETNEK. Sátán, ne kisérts, mink igaz hitünkért Ott vérezünk, hol Isten rendelé. EGYIK BARÁT. Hah, szemtelen! igaz hittel dicsekszel? AZ AGG ERETNEK. Nincs-é velünk a rimini zsinat? S más számtalan? A BARÁT. Rossz útra tévedett. De Nicseában s más igazhivő Zsinatban ugy-e mellettünk Ítéltek?