Tárogató, 1940-1941 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1940-11-01 / 5. szám
4 TÁROGATÓ Paul Nash: Void A nagy tudós tanulmánya és felszólítása fölött könnyű lenne csendes derűvel napirendre térni. De a legnagyobb emberi felfedezések és legkeserübb állásfoglalások néha ilyen torzak és nevetségesek. A felszólítás közelről érint, mert mindig szerettem az elefántot. Carrel megmagyarázza, hogy — szerinte — nem az oroszlán, hanem az elefánt az állatvilág királya. Értelmi képességei messze meghaladják egy amerikai rágógumigyáros, vagy egy párisi előtáncos gondolati szintjét. Az elefánt gondolkozik, érez és cselekszik, mindig megfontoltan, óriási testének megfelelő bölcsességgel és lassúsággal. Tessék lassan élni, mondja Carrel; lassan, mint az elefánt. Az afrikai vadonok e bölcs szörnye jókedvű, kiegyensúlyozott, az életért folytatott harc, nemkülömben a szerelmi párharc viszályai közepette is nyugodt és céltudatos élőlény. Az elefánt félelmesen erős, de lehetőleg soha nem él erejével. Ormányával fákat csavar ki gyökerestül, házfalakat dönt föl, mint ezt a moziképeken látjuk néha; de az emberhez mindig gyöngéd és megértő. Ha megdühitik, előbb hoszszan, tűnődve néz maga elé, csodálkozva pislog nevetségesen apró, okos szemeivel, aztán trombitál egyet-kettőt, két hátsó lábára áll, s ilyenkor valóban félelmetes. De nagyon nehéz megdühiteni. Az elefánt tudja a titkot, hogy semmit nem érdemes ormányával mellre szívni — igaz, óriási a melle! — mert minden elmúlik s valamilyen csodás rendbe igazodik holnapra az, ami tegnap még dühítő rendetlenség volt. Az elefánt tudja, hogy az élet értelme éppen csak az élet, semmi más, s ezért sokáig kell élni, lehetőleg nyugodtan, lassú és céltudatos mozdulatokkal. Az elefánt szörny, s mégis — Carrel szerint — a jelenség- , nek van valamilyen torz bája. Óriások mindig bájosak, mikor, kissé félkegyelmüen, engedelmeskednek a gyöngébbek óhajainak. Az elefánt vállat von a világ felett és tudja, hogy senkin nem lehet segíteni. Ezért bölcs ő és ezért elefánt. Ezért ajánlja Alexis Carrel, hogy térjünk meg végre az elefánthoz. Emberi rangunk csökkent a világban. De ha nagyon odafigyelünk az afrikai őserdők e fejedelmére, tanulhatunk még tőle valamit: uj emberséget aligha, de egyféle bölcsen-türelmes elefántságot, melyben van erő és egyensúly. Ha már nem lehetünk egészen és igazán emberek, legalább ne legyünk olyanok, mint a patkányok. Csakugyan ostoba tanács ez, éppen most, a világháború küszöbén? Nem éppen ostoba tanács. Az ember ott és attól tanul magatartást, ahol s akitől éppen tud. Önmagától például mind gyanusabb dolgokat tanul. Leg-
