Tárogató, 1940-1941 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1940-09-01 / 3. szám
12 TÁROGATÓ csapat! Fussunk, zárjunk be ajtót és kaput, Nehogy rabolni jőjön kedvök újra. MÁSODIK POLGÁR. El hölgyeinkkel! e vad csőcselék Isméri a szerályok kéjeit. ELSŐ POLGÁR. És hölgyeink is a győző jogát. ÁDÁM. Megálljatok! Mit futtok igy előttünk! Vagy nem látjátok ezt a szent jelet, Testvérileg mely egy célhoz csatol? Hitünk világát vittük Ázsiának, Szeretetnek tanát, hogy elvadult Milljói, melyek közt szent bölcseje Ringott üdvünknek, érezzék malasztját. S ti köztetek nem volna szeretet? ELSŐ POLGÁR. Hallottunk már mi sokszor ily beszédet, S legott házunkra az üszők repült. (Elszélednek.) ÁDÁM (a lovagokhoz). Imé, látjátok, ez átkos gyümölcse, Ha aljas tervvel annyi martalóc Kezében a szent zászlót lengeti, S gyáván hizelgve a népszenvedélynek, Hívatlanul törekszik fel vezérül. — Lovag barátim! mig a szenny télén Becsület, Isten szent dicsérete, A nő védelme és a hősiség Lesz kardjainkon, mink vagyunk hivatva E ronda démont féken tartani S vezetni, hogy vágyának ellenére Nagyot s nemest műveljen szüntelen. LUCIFER. Szépen szólsz, Tankréd, ámde majd ha a nép El nem hiendi többé, hogy vezér vagy ------ÁDÁM. Hol a szellem van, ott a győzelem. Lesújtom! LUCIFER. És ha szellem nála is lesz? Leszállsz-e hozzá? ÁDÁM. Mért leszállani? Hát nem nemesb, ha őtet emelem fel? Lemondni a küzdés nehéz helyéről Társak híjában ép olyan kicsinyes, Mint szükkeblüség társt be nem fogadni, Irigyelvén részét a pályabérben. LUCIFER. Lám, lám, mivé silányult a nagy eszme. Melyért a cirkusz vértanúi haltak. Ez az egyénnek felszabadítása? Ssodálatos fajú testvériség! ÁDÁM. Ne gúnyolj. Oh ne hidd, hogy a dicső tant Fel nem fogom. Éltemnek vágya az. Tehet, s tegyen, kiben szent szikra van; Ki felküzd hozzánk, szívesen fogadjuk, Egy kardcsapás rendünkbe emeli; De őriznünk kell a rend kincseit A még forrongó zűrnek ellenében. Bár jőne már, bár jőne az idő, Megváltásunk csak akkor fog betelni, Midőn ledül a gát, mert tiszta minden. De ilyen napnak jöttét kétleném, Ha az, ki a nagy müvet inditá, Nem önmaga lett volna a nagy Isten.------Barátim, láttátok, hogyan fogadtak! Árván a zajgó város népe közt. Nincs hátra más, mint ott azon ligetben Táborba szállni, mint azt megszökök Már a pogány közt. Mig majd jobbra fordul. Induljatok, követni foglak én is, Minden lovag felel népségéért. (A keresztes had tábort üt.) LUCIFER. Mi kár, hogy szép eszméid újólag Csak olyan hirhedett almát teremnek, Mely künt piros, de bélé por. ÁDÁM. Megállj! Hát nem hiszesz már semmi nemesebbe? LUCIFER. Ha hinnék is, mit ér, fajod ha nem hisz? Ez a lovagrend, melyet állítasz Pháros gyanánt tenger hullámi közt, Egykor kialszik, félig összedül S vészesb szirtté lesz a merész utasra, Mint bármelyik más, mely soh'sem világlőtt. — Minden, mi él és áldást hintve hat, Idővel meghal, szelleme kiszáll, A test túléli ronda dög gyanánt, Mely gyilkoló miazmákat lehel Az uj világban, mely körűié fejük Ládd, igy maradnak ránk a múlt idők Nagyságai. ÁDÁM. Mig rendünk összedül, Tán szent tanai a tömegbe hatnak, És akkor nincs veszély. LUCIFER. A szent tanok! — Ah, ép a szent tan mindig átkotok, Ha véletlen reá bukkantatok: Mert addig csűritek, hegyezitek, Hasogatjátok, élesititek, Mig őrültség vagy békó lesz belőle. Exact fogalmat nem bírván az elme, Ti mégis mindig ezt keresitek Önátkotokra, büszke emberek. Vagy nézd a kardot, hajszállal nagyobb, Kisebb lehet s lényben nem változott, Ezt folytathatnék véges-végtelen S hol az exact pont, mely határt tegyen? Bár érzésed rögtön reátalál, A változás nagyban midőn beáll. — De mit törekszem? fáraszt a beszéd, Tekints magad csak kissé szerteszét. (.Folytatjuk)
