Tárogató, 1939-1940 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1939-07-01 / 1-2. szám
A jaki templom a 13. századból. JEGYZETEK Pénz kicsempészés Németországból. Németországból nem szabad pénzt kivinni. Sok más országból sem szabad. A külömbség az országok közt csak a kihágásért kimért büntetésben van. A német büntetés kegyetlen. “Az államisten ellen nem szabad véteni. Legfeljebb az államisten papjainak szabad: a vezető náci embereknek. De ezeknek is suttyomban kell a pénzüket kiszállitaniok. A többiek súlyos börtönbüntetést, koncentrációs táborba való hurcoltatást, esetleg halálbüntetést nyernek. A totalitárius állam kegyetlen és kegyetlenül büntet. De mindezek ellenére is pénz megy ki Németországból. Ki kell mennie, mert akiknek van pénzük otthon, azok azt akarják, hogy legyen pénzük külföldön is. Akiket menekülésre kényszerítenek, azoknak élniök kell valamiből. Pénzt nem vihetnek magukkal, tehát a pénzt ki kell csempészni. Zsidók és náci vezérek egyaránt gondolnak a menekülésre. A zsidókat a nácik űzik ki, a nácikat majd kiűzi a sors. De még azok is szeretik a pénzüket külföldön elhelyezni, akik nem gondolnak menekülésre. Egy háború tönkretehet mindent; az otthoni pénzt egészen elértéktelenitheti. Öregebb kereskedők emlékeznek arra, hogy a háború utáni infláció idején egy angol fonttal hallatlanul nagy értékeket lehetett vásárolni. Tehát most angol fontot kell vásárolni. S ezért kell a pénzt kicsempészni. A pénz—kicsempészés fontosságának megfelelő elintézést nyert Németországban. A. kicsinyes emberek kicsinyes módszereit elejtették. Az eljárást megszervezték és pedig, a közismert német alapossággal. A csempészést egy szervezet végzi, amelynek az élén az “ezredes” áll, aki német, de skandináv útlevéllel utazik. Van egy tucat hadnagya, akik viszont összeköttetésben vannak a követségi tisztviselőkkel, hajózási és vasutE alkalmazottakkal s egy rakás idegen nemzet konzulaival. Persze főbb náci vezérek is kooperálnak a megfelelő baksisért. Kizsákmányolásról szó sincs: a díjazás 10%. Nyugtát nem adnak. Hir néha hónapokig sem jön a kicsempészett pénzről, de az átutalás 100 eset közül 99-ben sikerrel jár. Tegyük fel, hogy valaki összegyűjtött némipénzt, ami kikerülte a náci kémek figyelmét^ Titokban elkezd érdeklődni a csempész szövetkezet után. Egyik barátjától megtudja, valamelyik ügynöknek a nevét. Elmegy az. ügynökhöz. Nagy meglepetésére nem valami kétes exisztenciával találkozik, hanem egy közismert, korrekt polgártárssal, akinek saját üzlete van. A polgártárs fel van háborodvaaz ajánlaton, sőt azzal fenyegetőzik, hogy rendőrt hiv. De ha a látogatójának jó ajánlásai vannak s kitart a kívánsága mellett, akkor továbbítja Herr Korlein-hez, aki “való-
