Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1939-03-01 / 9. szám
12 TÁROGATÓ A dohány legendája. (Indián mese. Cyrus MacMillan “Canadian Fiary Tales” c. könyvéből kivonatosan.,) Sok-sok évvel ezelőtt egy férji élt a jeleségével és két gyermekével a magas jákkal övezett tó partján benn a kanadai erdő mélyében. Nagyon boldogan éltek együtt, hisz bőven akadt vad és mire sem volt szükségük. Amint a gyermekek növekedtek, a szépségük és a jóságuk is növekedett, migcsak egy nap a törzs vénasszonyai ki nem jelentették: “Nagyon is jók és szeretetreméltók ők ennek a világnak; az ö hazájuknak valahol másutt kell lenni a Nagy Nyugaton.” És igy történt, hogy mielőtt jelserdültek volna, a vész, amely az országot végigsöpörte, őket is elragadta. Az anyjuk az utánuk való sóvárgásban naprólnapra összébb esett; a férje tehetetlenül szemlélte, nem tudott rajta segíteni. A férji egyedül maradt. Egyedül a fájdalmával és a keserűségével elhunyt kedvesei elvesztése miatt. Gyakran óhajtotta, hogy bár ő is követhetné őket. De végre összeszedte magát és igy szólt: “Az én életem ezentúl az lesz, hogy másokkal jót teszek. Talán akkor békét találok a benső háborgásomra." És a szavának helyt állt. Mindenki áldotta a jóságáért. Mikor nagyon megöregedett, az emberek csak nagyapónak hívták. Egy nap, mikor a tó partján üldögélt, fekete madarak nagy serege szállt alá sötét felhőként a Kék Halmok felöl. Egyszerre csak az egyikók lezuhant nyíllal átlőtt mellel. Mivel a helységből senkisem lőtte ki a nyilat, valamennyien megrettentek. Valamennyien, csak az öreg ember nem, aki felkelt, hogy segítsen a madáron. Hisz — mint mondta — ö már öreg és nem fél a haláltól. Alig közeledett azonban a madár felé, mikor tiiz szállt alá az égből és felégette a madarat, úgy hogy csak a hamva maradt meg. Mikor a hamut piszkálni kezdte, egy kis fekete széndarab egy szempillantás alatt emberi alakot öltött, álig nagyobbat egy hüvelyknél. Ki vagy te?” — kérdezte az öreg. “Én a Kék Halmok kis népének egyike vagyok, akit nagyszerű ajándékkal küldtek hozzád. Te öreg vagy és elhagyatott. Te sok nemes cselekedetet tettél, te jót tettél másokkal. Hogy megtaláljad a lelked nyugalmát, egy ajándékot hoztam neked, amely segíteni fog, hogy végső napjaidat kellemesebben töltsd el.” És ezzel a kis tündér magvakat adott neki ezzel az utasítással: “Ültesd el ezeket egyszeriben, ide ebbe a a hamuba, amelyből én keltem ki.” Az öreg úgy tett, amint mondták neki. A magvak megfogamzottak, kikeltek és nagy leveleket hajtottak, úgy hogy a hely, ahol a madár égett el, hamarosan dohánytermő földdé vált. A tündér még adott neki egy hatalmas pipát is azzal, hogy szárítsa meg a leveleket és szíjjá őket a pipából. “Nagy megelégedésben lesz részed! — mondta a tündér — “s mikor nincs egyéb dolgod, segíteni fog az időt töltened és mikor egyedül vagy, jó társaddá válik. Segíteni fog álmodni a múltról és a jövőről és a gombolygó füstjében látni fogod azoknak az arcát, akiket szerettél." Az öreg nagyon hálás volt a tündér ajándékáért, de az még hozzátette: “Taníts meg másokat is a használatára, hogy ők is bírhassák és ők is élvezhessék.” Aztán eltűnt a Kék Halmok felé és soha senki többé nem látta. így nyerték az indiánok a dohányukat sok — sok évvel ezelőtt... “Milyen különös! Jézus azért jött, hogy az embereket, megtanítsa arra, hogy egymáson segítsenek, hogy a felebaráti szeretet otthonos legyen közöttük és ezt mondta azoknak, akiket a tanítása hirdetésére kiküldött: “Az emberek üldözni fognak titeket." Börtön, ostorcsapások, kínzások az egyetlen jutalom, amelyet a ragaszkodásukért nekik kilátásba helyezett. Ez az, ami a küldetésüket olyan csodálatossá, olyan magasztossá teszi, a küldetést, amelyet szerettei fogadnak fel és áldozatokkal táplálnak, amelyet vértanuk adnak át vértanuknak és amely nő szüntelen mindaddig, amig az Isten Országa el nem foglalja a gonosz országának a helyét, amely most uralkodik az önzéstől fűtött lelkekben és az önzésre alapított intézményekben. Ezek az intézmények mindenütt a jogtalanságot szentesítik, a nagy sokaság leigázását egy pár kevés által, a kevesek uralmát és a sokak rabszolgaságát. Van-e egyéb a földön, mint épen ez a jelenség különböző nevek alatt? A népeket nem vezetik, hanem uralkodnak fölöttük, amint lovak és ökrök felett uralkodnak. Ezeket a hírhedt intézményeket másokkal kell pótolni, .szent intézményekkel, olyanokkal, amelyek igazságra és kötelességre vannak alapítva, amelyek Krisztus törvényeire vannak építve, az egyenlőség, szabadság és testvériség intézmenyeiveli olyanokkal, amelyek az embereket összeterelik s nem szétválasztják; amelyekben mindenki megkapja azt a részét, amely megilleti. . .Az önzést irgalmassággal kell legyőznünk. Ne gondoljunk a fáradalmakra és fájdalmakra, felejtsük el a célt. Legyen az mindig a szemünk előtt. Legyen az minden fölött, még a családi kötelék fölött is, mert talán azt is fel kell áldoznunk az egyetemes család érdekéért. Legyen még az életünknél is elöbbrevaló, mert hisz ha az életünket ezért veszitjiil el, az örök életet kapjuk cserébe. Ne fo-
