Tanügyi Értesítő, 1918 (16. évfolyam, 5-10. szám - 17. évfolyam, 1-4. szám)

1918-11-01 / 3. szám

XVII. éofolyam. Szatmár-Wémeti, 1918. november. 3-ih szál. TÜHÜGYI ÉRTESÍTŐ NEVELÉS- ÉS OKTATÁSÜGYI SZAKLAP «“VwW Felelős szerkesztő: Neubauer Elemér, Szatmár-Németi, Tanitókháza. # Társszerkesztő: Székely Árpád, Nagybánya. Megjelenik min­den hónap 1-én Kiadótulajdonos: a Szatmárvármegyei Általános Tanitó-Egyesület. Előfizetés ára: egy évre 6 kor. Népnevelői intézmények. (Folytatás.) A másik mód talán még köny- nyebb vagy legalább is gyakorlatibb s a katonát civil foglalkozásához kö­zel hozná és a katonai életet tartal­masabbá és vonzóbbá tenné, mint amilyen ma. Tudatjuk, hogy a legénységet részben a polgári foglalkozásának meg­felelően is foglalkoztatják a katona­ságnál. így a szabók, cipészek, csiz­madiák műhelyekben is dolgoznak a katonai idejük alatt. Ezeknek bizonyo­san hasznukra van ez a munkanem a katonáskodás alatt, mert a mester­ségben is gyakorolhatják magukat. Az orvos is talál neki megfelelő elfogla­lást is a katonaságnál, ha az önkén­tességi éve alatt hozzájuttatják az il­letékesek. A gazdálkodással foglalko­zóknak nagy tömege azonban nem. Mivel pedig a népnek nagy tömege s igy a katonaság alá jutóknak is nagy része gazdálkodással foglalkozó, ezek­nek a gazdasági irányú elfoglalása a katonáskodás alatt szintén számításba és figyelembe jöhetne. Úgy gondoltam ezt, hogy a katonai székhelynek terü­letén a katonáskodás mellett a kato­náknak az a csoportja, amely polgári foglalkozásában földmiveléssel tartja fenn magát, a gazdálkodásban is kel­lene, hogy gyakoroltassák. E célra egy-egy kis 50—100 holdas minta gazdaság kellene, ahol okosan és he­lyesen vezetve, nemcsak az addig is­mert gazdálkodási rend, hanem mindaz tanítva lenne a nép fiának, ami a gaz­dálkodásban mintául állhat, ami ka­tonai szolgálata után javára válhatna. E gazdálkodásban sokat tanulna min­denki, akit sorsa katonának vezet. Ezek­nek a katonai mintagazdaságoknak vonzó ereje is lenne. A népnek pol­gári foglalkozása és a katonáskodás összeolvadnának. Megszűnnék az az idegenkedés, amely a katonáskodás és a nép között fennáll, vagy legalább is csökkenne. Igazán okos gazdasági ve­zetés mellett pedig mezőgazdálkodá­sunknak fejlődésére olyan hatással lenne, amilyet el sem képzelhetünk. Gondolkozzanak erről az illetékesek. Ha majd valamikor eljő az áldott béke, igyekezzenek megvalósítani a katonaságnak gazdasági gyakorlati ok­tatásával földmivelésünknek s ezzel a békében való többtermelésnek meg­adni azt a lendületet, amire az or­szágnak szüksége van. (Nagybánya) Székely Árpád. Síri beszédek. Néhai Kótai Lajos nyug. áll. ísk. igazgató hamvai felett tartott siri beszéd. Gyászoló közönség! A legőszintébb fájdalomtól áthatva adjuk meg a végtisztes­séget a tánitóság nagy halottjának, aki kö­rünkben vezérlő tisztet töltött be utolsó le­heletéig. — Noha egy szépen megoldott élet után, a pátriárkák életkorát megközelítő ha­tárállomásnál hódolt meg nagy halottunk a

Next

/
Oldalképek
Tartalom