Tanügyi Értesítő, 1918 (16. évfolyam, 5-10. szám - 17. évfolyam, 1-4. szám)
1918-05-01 / 9. szám
4. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 9. szám. Már pedig, nyolc-tiz sorbeli megszólításokkal nem lehet sem egyéni-, kevésbé közérdek iránt vonzalmat, egymás-megéríést kelteni; hanem valahogyan oly való helyzetképet teremtve, s arra mutatva, amelyhez tegyük fei-, a középiskola benső indítókból kényszerültén ő maga szántából szálljon le, ismerje meg, kapcsolódjék hozzá, forrjon egybe vele. Ez volna és igy lett volna az igazi, a valóban értékes áthidalása annak az,— ismétlem, inkább átmeneti nehézségeknek,— amelyhez nem annyira még több tárgyi-, de minkét oldalon inkább a leiki búzgóság- beii törekvések egymást megértő összhangja hozná meg az óhajtott könnyítést, ama lélekbeli kapcsolást az átmenet jelen idegen szerűsége felett. A pályamű e mindenekfölött való lényeg taglalását leejtette, s ennélfogva,— már előbb jelzett fogyatkozásai mellett is—, a tétel érdemszerénti megoldásához nem jutott el; nem jutalmazható. 11. „Az iskolák az életet szolgálják“ jeligés pályamű olybá tünteti fel iskoláinkat, mint amelyek.— különleges irányukat sem véve ki—, nem kapcsolódnak egymással, hiányozván közöttük az a folytonosság, mely az egyik elvégzésével a másikba való belépést akadály nélkül megengedné.— Szükségtelennek, céltalannak, károsnak tartja ez állapotot. Eleddig,— hogy közoktatási szerveink gerincét, az élet jelentősebb körülményei és követelményei által az idők és helyzetek szerint eddig legalkalmasabbnak megszokott pontokon, folytonosság tartja össze,— úgy hiszem, kétségtelen szerző előtt is. De, hogy a külön szervek, sajátos rendeltetésük befejeztével, éppen, hogy nem kapcsolódhatnak folytatólagos akárhova,— akárcsak kezemmel a lábam,— vagy bevezető hasonlatának küíön-külőn völgyet járó patakjai: szint oly kétségtelen, mint amily természetellenes volna.— Lévén az elemi népiskola is bevégzett egészében ily, természettől szokott külön, sajátos utón járó s irányban haladó folyamat, intézmény. S mégis,— nem tudván szabadulni vezető hasonlata külsőségeitől, elindul szerző, hogy a ma rendszerén az elemi iskola feiső tagozatába kapcsolja a középiskolákat; mert ismét, hamarosan, egy,— „Az iskolák az élelet szolgálják“ jelszó fogságába kerülvén, s némileg segíteni is akarván a helyzetileg szorult szülő érdekein: betölteni igy hiszi az élet kulturális rendelését. Ellenkezőleg; — nagyon szép bár a humánus érzés sugallta közeli szándék—, de mert az iskola az életet szolgálná, s ez az élet nagy-nagy érdektömegekben éppen sajátos irányt szab,— még ez idők szerént, több más között, az elemi iskolának is—, a kívánta folyíónosságnak éppen e tételből folynak idevonatkozó természetes akadályai. Mert, merő lehetetlenségnek tartom azt,— s az életkörülmények közötti vizsgálódás folyamányaként kívánatosnak sem—, hogy akár a középiskola, akár az elemi iskola még több megterhelését jelentő eme szándéka,— a mai nevelési—, tanítási irányoknak, tagozatoknak gyökeres átformálása nélkül—, a pályaműben fektetett ponton életet nyerhessen. Gondoljuk csak el; a középiskola szintén küzd az ismeretanyagok légiói között, szükségszerű bő- és bővebb ismeretköreiben . Ugyan, kitelepülhetne-e a középiskola az ő, —el kell ismerjük—, sajátos- célzatú, s éppen erre eiökészitö, alapozó két kezdő osztályával,— még ha az idegen nyelveket nem számítjuk is—, a .falusi elemi, osztatlan iskolák,— ugyancsak ismerjük el, külön sajátos célzatának éppen betetőző, felső tagozatába; — úgy, amiként a pályamű kívánja, hogy a középiskola aztán folytatója legyen az elemi iskolának, emez pedig mintegy előkészítője tehát annak! ? Nem,— mindezekre csak „nem“ lehet a féléiét, mert, mig egyfelől, csak a nyelvek föltolulása is igy, a középiskola, amúgy is egyik legnehezebb, íll-ik osztályában a legbonyolultabb helyzetet teremtené a tanulókra nézt,— másoldalon meg a tudományos jelleg a nép iskoláját,— legtöbb ha még vállalhatná is—, teljesen elvonná rendeltetésétől, elvonná a nemzettest nagy zömének alapvető igényeitől.
