Tanügyi Értesítő, 1918 (16. évfolyam, 5-10. szám - 17. évfolyam, 1-4. szám)

1918-04-01 / 8. szám

4. oldal.

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ

8. szám.

olyanok, akik szóvá teszik s ha kell a tanítóságot is sorompóba állítják az itt jelzett sérelmünk orvoslására.

Elérkezett az ideje annak, hogy közérdekű munkásságunk számára megillető tér biztosiltassék.

(Tyúkod). Kcrrabélyos Finőor.

^ QTTHO H.

H Ü 3 V É T.

(Boelitz Márton.)

Egy Krisztus-kép a meredek tetőn Álmodva néz a viruló mezőre, Komoly-szeliden, kínt nem szenvedőn Hajol fáradt, nehéz feje előre.

Esthajnal pírja festi az eget,—

Egy hang mikénlha gyászosan zokogna: „Tekints reám! Vágyam nagy célt epedt S ah, mily kevés áldás fakadt nyomomba’.

Irigység áskál minden földbe még S veti el magvát vérező kezekkel,

Minden rév készen tartja még cselét S nem nyugszik, míg a sajka nem veszett el.

Békét hirdettem s lám, a zord harag Dühlánggal égő szívvel nyúl a késhez,

Sehol igaz szeretet nem akad,

Csak gyűlölet mind, amit ember érez.

Véresre korbácsolták testemet,

—De mi nekem a földi hála bére ?

Annak, ki, mint én, annyit szenvedett, Töviskorona sem vált szégyenére.

Csak az fáj, hogy e tavasz-éjjelen,

Hol ezer rejtély egyesül csodába,

Hol a söiéten pompázó egen Ragyogva ég a csillagok világa:

Hő kívánság egy szivet sem hat át Bocsánatos, mosolygó békeségre S részvét nem hívja utcák koldusát:

Legyen éltednek életembe’ része!