Tanügyi Értesítő, 1917 (15. évfolyam, 5-10. szám - 16. évfolyam, 1-4. szám)
1917-06-01 / 10. szám
2. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 10. szám. mekeiben megkárosított, megbántott és mesterségesen lenyűgözött állami tanítóság keserűsége most még befelé fordul, de majd csak kikecmergünk a háborús állapotból s akkor haladéktalanul orvosolni kell az állami tanítói kar eme nyílt sebét. A kormány és az egész magyar társadalom tudja, hogy számarányához képest a tanítói kaszt vérzett a harctéren a legbőségesebben. Mi szolgáltattuk a legkitűnőbb altiszteket és nem kismértékben a kiváló tiszteket. Hogy bakáink különbek más nemzetek fiainál, talán abban is van némi része a magyar tanítóságnak. De érdemük van az itthonmaradott tanítóknak is a közigazgatási munkálatok végzése, a hadikölcsönck sikere, a nép megnyugtatása, kitartásra buzdítása körül stb.— Mindezek alapján meggyarapodott önérzettel, igazságunk, jogosságunk tudatában tartsuk állandóan napirenden e jelmondatba sűrített törvényes kívánságunkat: „Be az állami tisztviselők statusába !*' (Szatmár.) Neubauer Elemér. <•<»* mEBlELEHT R NEGYEDIK TRUITOTT KIRQRSU „TRN1TÓKHÓZP1 ÍR rn és beszerezhető kiadótulajdonosánál: f n UJE15Z ZOLTHH ! L KÖHYU- É5 PRPIKKERE5KEDÉ5ÉBEN 1 U Szatmár-Hémeti. — Butmann-palota. FIBYELEm ! Selejtes utánzatok uannak forgalomban. Megfigyelés. (Kiszakított rész egy levélből.) Kedves barátomnak legutóbb hozzám irt levelében felvetett arra a kérdésére, hogy az iskolai irányról mi a véleményem, öreg iskolamesteri tapasztalataimból felelek. Az, hogy az óvodán kezdve a tanítóképzőig mindenféle intézetet belső mivoltában ismerek s elemi, gazdasági felsőbb népiskolában, kereskedő- és ipariskolákban, mindkét nemű tanítóképzőben és gimnáziumban is munkálkodtam, némi jogcímet ad reá. Nekem a múltban is megvolt s ma is megvan a dolgokról a felfogásom. És ez nem csökkent utóbb sem. Mondhatom, hogy még erősödött. Az óvodát szórakoztatóhelynek tartom. Gondos vezető felügyelet alatt szórakozik ott a gyermek. Persze, hogy ehez sok mese, sok játék kell. Kell a gyermekek fülébe könnyen bemászó és onnan soha ki nem ható kedves, bájos, vonzó dal, csengőbongó, értelmes, könnyed mondóka és megkapó vers a javából. Mindezeken legyen rajta a nemzetnek patinás jellege, a nemzeti vonás, a nemzeti karakter. Nem azt teszi az, hogy sallangos legyen a nemzetimeséktől, hanem olyan legyen, hogy a szóban, a dalban, a mesében és versben a nemzet lelke, a nemzetnek drága szelleme ott legyen. Akkor a magyar nemzet talajából, leikéből az első gyökérszálak már az óvodában megfogamzanak s beléjutnak a kicsinyeknek fogékony leikébe. Természetes, hogy mindezt rendszerbe kell önteni és úgy beadni. A rendszer pedig legyen mesteri, az emberi alapvonást a gyermekben ismerő és tisztelő. Az óvónők munkáját én mindig ebből a nézőpontból szemléltem. Ha ezekből aztán megvalósítva láttam bizonyos részt, boldog voltam, mert megtaláltam, amit kerestem. Az elemi iskolában, melyeket fölöslegesnek tartok népiskoláknak is nevezni, az a- lapismereteket, az ism«reteknek első gyökrét kerestem. Egy-egy parány mindenből van benne. De csak kicsiny. Rendszeretet, tisztaságérzék, illedelemtudás, önmérséklés, mások iránt jóindulat, szerénység, figyelmesség, a rossztól való vonakodás, a jónak a sze- retete s igy tovább. ... A nevelésnek számtalan apró s naponta növekedő ága, hajtása mind-mind benne vannak. Már ez magában is sok. Hát amit a tárgyak tanítása közben az ismereteknek nyújtásával, átadásával lelkűkbe írunk, mennyi az ?! Az
