Tanügyi Értesítő, 1917 (15. évfolyam, 5-10. szám - 16. évfolyam, 1-4. szám)

1917-04-01 / 8. szám

WO.

XU. éufolyam

Szatmár-Démeíi, 1917. április

TflDUSYI ÉRTESÍTŐ

HEUELÉ5- É5 0KTRTR5ÜBYI 5ZRKLRP

Felelős szerkesztő:

Heubauer Elemér,

S'/atmár-Hémeti, Tanitókháza.

m- ■

Társszerkesztő :

5zékeiy Rrpáő,

Nagybánya.

megjelenik minőén hónap 1-én

Kiadótulajdonos: a Szatmárvármegyei Általános Tanító-Egyesület.

Előfizetési ára : egy éure 6 kar.

Mit tehetnénk!

Az eredmény, amit a tanitóözve- gyek és árvák segítésére az ország tanítóságnak egy része megteremtett s amiben nők és férfiak, köztük még a hadba vonultak is részt vettek, gyönyörű világosságot ad arról, hogy az összetartás, az egyakarat kellő vezetés mellett mire képes. Engemet ez nemcsak megkap, de állandóan fogva tart. Elgondolom, hogy milyen niko- tásokat tudna az országnak egy-egy társadalmi osztálya létre hozni, ha az önkéntes adózásban hangyái szorgalommal gyakorolta volna magát, jól végig gondolva, igazán csekélyke dolog az egész adakozás s az eredmény fenséges.

Szeretném kis számokkal illusztrálva kimutatni, hogy mi lenne az eredménye pl. megyénk tanítósága önkéntes állandó adakozó cselekedetének és előttünk fog állani a maga valóságában annak a képe, mire képes kicsike áldozattal egy-egy szűk körben élő társadalmi csoport.

Vegyük, hogy megyénkben 700 e- lemi iskolai tanító van. Ezeknek min- denike minden hónapban csak egyetlenegy koronát adjon megyei tanítói, mondjuk, nevelési célra, egy év alatt 8400 korona folyna be. Arra gondoljunk, hogy mindenik tanítónak egyre- másra évente átlag 40 tanítványa van, ami 2800 tanulót jelent. Ha vesszük, hogy ezek a gyermekek évente egyszer a megyei tanítói közös célért iskolai gyűjtésben vennének részt úgy, hogy mindenki csak 2-2 fillért adna, a tanulók utján 560 korona folyna be. Ha most a tanítók és tanulók minimális ilyen célú és összegű adományát, ami 8960 koronát tenne évrol- évre állandósítanék,' legalább 10 tani- tőgyermeket nevelhetnénk gondosan, szigorral, szeretettel. Ezek a gyermekek első sorban árvák, hadi árvák, a háború ártatlan és szerencsétlen áldozatai lennének, akiknek felemelése, emberré tevése hazafias, nemes, magasztos emberies cselekedet volna s az ország, a nemzet javát szolgálná.

Mint e kis számításból látszik, az önkéntes adakozás csakugyan a legkisebb, mondjam, filléres ienne és az eredmény ehez képest méltóságos nagy.

E számítás plánumszerü ugyan, de valójában nem kivihetetlen; mutatja ezt a háborús adakozásnak az a mértéke, amelyet a tanítóság gyakorol ma. Pedig abban az országos adakozásban sokan nincsenek benne még o- lyanok is, akiket az Isten a háborútól mindenképpen megvédett, akik va-