Tanügyi Értesítő, 1917 (15. évfolyam, 5-10. szám - 16. évfolyam, 1-4. szám)

1917-03-01 / 7. szám

8. oldal. 7. s/áni. tanügyi Értesítő hajló derék munkatársaim, akik amig egy­részt önmagok és családjuk anyagi boldo­gulásának útjait simították el, másrészt pél­dát nyújtottak tanítványaiknak és a község népének e csekély munkát igénylő, hálás eredményt ígérő nemzetgazdászaíi ügy fel­karolása és megkedvelésére ! Nagypeieske, Reszege, Nagyecsed, Érendréd stb. áll. isk- kolák igazgatói; Nagymajténv, Mezőfény, Kálmánd, Szaniszló, Mezőpetri stb. rk. tan­tói a múlt évben tanítói javadalmat jóval meghaladó ezreket jelentő tiszta hasznot prudukáltak a méhészéiből, s munkájukkal, amely nevelői hivatásukkal ellentétben nem állott, attól őket el nem vonta, sőt azzal összekapcsolta, e küzdelmes időkben bizo­nyára kellemes enyhületet adott a család fentartással és gyermekneveltetéssei járó gondjaikra. Sajnos dacára annak, hogy kérésemre a nagyméltóságu földművelésügyi kormányzat a kisebb fokozatú áll. iskolákkal kapcsola­tos gazdasági iskoláknak, a múlt évben 2085 K. értékű méhészeti felszerelést is nyújtott,—■ még mindig nem tekinthetek megnyugvással a méhészet általánosítását i letöltg iskoláimra, még mindig nem törtem meg a közöny jegét, még mindig nagy azon áll. iskolai kertek száma, hol a méhes hi­ányzik, hol lehetne az éghajlati és terep viszonyokra tekintettel a siker reményével fel­venni a méhészetet, csak erős akarat, ügy­szeretet és némi csekély áldozat fordittat- nék e célra, amely bőségesen és hálásan fogná a fárodozőnak meghozni a ráfordított munka és elhelyezted töke kamatját. Nem tudom eléggé nyomatékosan aján­lani a fentebb elsorolt iskolák méheseinek és a méhész-tanítók munkáinak megiekin- tését, mert akkor hiszem, hogy az ingado­zók és csüggedő!; e példa által serkentve követni fogják tanácsomat, amelyre az én szavamnak nem sikerült rábírni őket. Miként eddig, ezután is iskolalátogatá­sain alkalmával figyelemmel fogom kísérni ebbeli tevékenységüket,- szakszerű tanácsot és támogatást pedig készséggel ad Nagy Géza méhészeti felügyelő úr Szatmár-Né- rnetiben s meg vagyok győződve, hogy a fentebb elsorolt méhész-tanító kartársak, elismert szaktekintélyek is kollégiá'is szere­tettel fogják irányítani a hozzájuk fordulókat. A méhészetnek bevezetéséről, annak mi­lyen keretben töiténő megkezdése és fejlő­déseiről, az eléri eredményről november havában okvetlen jelentési várok, minden egyes áll. iskolai igazgatóm és tanítómtól, akinek az iskolai épületében természetben való lakása és kertje van s aki kisebb fokú gazdasági iskolának s gyakorlati telepének a vezetője és kezelője. Jelentésében terjesz­kedjék ki, hogy hány és milyen rendszerű kaptárral, családdal kezdette meg működé­sét, hány családra fejlődött, mennyi volt a méz és viasz termelés és mennyi az ezek­ből befolyt tiszta jövedelem. Ha az iskolának e célra felhasználható jövedelmi feleslege lenne, indokolt kérelem­re készséggel engedélyezem az elszakítható felesleget, valamint meleg pártolással teszem át illetékes helyre a méhészeti eszközök engedélyezése iránti kelőleg felszerelt és megindokolt kérelmeket. Önmaga és családja javát mozdítja az elő, aki a méhészetnek lelkes harcosává szegő­dik s a nemzetnek is nagy szolgálatokat tesz, mert közgazdasági szempontból nagy és messzire kiható érdek az, hogy hazánk áldott földjén virágzó méhészet legyen. Szafmár-Németi, 1917. február hó 22-én. 923—1917. tfsz. Valamennyi ál!, és községi iskola Gondnokságának. Az iskolák, kisdedóvók tüzelőanyagának biztosítása érdekében múlt év március 7-én 1063. sz. a. kiadott rendelkezésemre ismé­telten nyomatékosan hívom fel figyelmét, miután előre láthatólag a fűtőanyag meg­szerzése körül még az eddigieknél is na­gyobb nehézségek fognak előáliani, tehát a jövő tanévi fűtőanyagról az idejében va­ló gondoskodást és a legmesszebb menő takarékosságot nem tudom eléggé hangsú­lyozni. Amennyiben ez elháritatatian akadályokba nem ütközik, hivatkozva Miniszter Urnák

Next

/
Oldalképek
Tartalom