Tanügyi Értesítő, 1917 (15. évfolyam, 5-10. szám - 16. évfolyam, 1-4. szám)

1917-02-01 / 6. szám

8. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 6. sván Az említett iskolák pénztári naplójának minden év június hó végével történt lezá­rása után az iskola felelős számadója az iskola számadását azonnal összeállítani és az iskolagondnoksággal a legrövidebb idő alatt letárgyaltatni köteles. A szabályszerű­en felszerelt számadás a vonatkozó gond­noksági jegyzőkönyv kíséretében legkésőbb az illető év julius hó végéig a kir. tanfelü­gyelő úrhoz okvetlenül eljuttatandó. Felhívom ennek kapcsán a kir. tanfelü­gyelő urat, hogy a kir. tanfelügyelő úrhoz beérkezett számadásokat a közigazgatási bi­zottsághoz haladéktalanul továbbítsa és le­gyen gondja arra, hogy a közig, bizottság azt saját hatáskörében azonnal vizsgáltassa felül és annak megtörténte után a legköze­lebbi illésen tárgyalja le és a hozott hatá­rozattal együtt legkésőbben azon év szep­tember hó végéig ide terjessze fel. Szigorú kötelességévé teszem a kir. tan- felügyelő úrnak, hogy az egyes iskola igaz­gatóit a most megállapitott határidő pontos megtartásában ellenőrizze és a mennyiben valamelyik számadás pontos időben be nem érkeznék, az illető iskola igazgatója azon­nal megsürgetendő és erről egyidejűleg ide is jelentés teendő. Budapest, 1916. évi december hó 23 án. A miniszter helyett: Ilosvay államtitkár s. k.“ Szatmár-Németi, 1917. január 16-án. 239-1917. tfsz. Nyugdíjas tanítók, tanítói özvegyek és tanítói árvák segélyezése. A 148629 1916. Xa. VKM. számú körren­delet alapján ez utón adom az érdekeltek tudomására, hogy az „Országos Hadsegély- zö Bizottság“ elhatározása alapján a vallás­os közoktatásügyi Miniszter Úrnak e célra rendelkezésemre bocsátott fedezet keretén belül módjában van az 1885. XXXII. és 1891. évi XLI1I. t. c. hatálya alá tartozó nyugdíjas tanítóknak (óvóknak) és tanító özvegyeknek a támogatásra leginkább rá­utalt egyré.szét 100 és 80 K egyszersmin- denkorri segélyben részesíteni. Ezért a segélyért hatósági bizonyítvánnyal igazolt teljes szegénység esetén bélyegmen­tes kérvényben a következő egyének pá­lyázhatnak. 1. ) azok a tanító özvegyek és 16 ik é- letévüket még be nem töltött, teljesen szü­lődén tanító árvák, akik valamely kellék hi­ánya miatt önhibájukon kívül ezidőszerint özvegyi nyugdíjat, illetőleg árvagyám pénzt nem kapnak. 2. ) azok a nyugdíjas tanítók és tanító özvegyek, akik a. ) ellenséges betörés elől a 1916. év folyamán lakóhelyükről menekülni voltak kénytelenek és ezt hatósági igazolvánnyal igazolják, b. ) az 1915. vagy 1916. év folyamán költ­séges gyógykezelést igénylő betegségben szenvedtek és akik azt hiteles orvosi vagy gyógyszertári számlákkal igazolják, c. ) akik a háború vagy más elemi csapás folytán ingóságaikban érzékenyen károso­dást szenvedtek és ezt hatósági bizonyít­vánnyal igazolják, d. ) akik saját magukon felül legalább még két keresetképtelen vagy önálló kere­settel vagy jövedelemmel nem biró és el­látásban nem részesülő családtagot larta- nak el. Az alapul megkívánt hatósági szegénysé­gi bizonyítványban a folyamadó családi ál- lopota és s keresetképtelen vagy önálló keresettel vagy jövedelemmel nem biró és ellátásban nem részesülő családtagok száma mindenkor féltéintendő, az 1. pontban em­lített tanitóözvegyeknek és árváknak a néhai férj halotti bizonyítványát, képesítő okleve­lét és legutolsó szolgálati bizonyítványát is csatolni kell. A kérvényt az állandó lakóhely szerint il­letékes kir. tanfelügyelőséghez (kirendeltség) fiumei kormányzó) 1917. évi február hó 15- ig kell benyújtani. Szatmár-Németi, 1917. január hó 17-én. 203—917. tfsz. Valamennyi áll. iskolának ! A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr 130451—916. sz. rendeletével

Next

/
Oldalképek
Tartalom