Tanügyi Értesítő, 1916 (14. évfolyam, 1-10. szám - 15. évfolyam, 1-4. szám)
1916-06-01 / 10. szám
4. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 10. szám. takat, vizgyüjtő medencéket létesítettek. 35000 koronáért a tejértékesitőnek, szövetkezetnek, gazdakörnek Népházat emeltek s egy jobb jövőnek olyan alapját rakták le, amelyért áldás kíséri őket. Megérdemlik. íme itt a példa, csak követni kell! (Nagybánya) Székely F)rpáő. mEBlELEMT H HRKmRBiK THUltOTT K1HQRSU „TRNITÓKHRZS IRKFHR“ és beszerezhető kiaőótulajőonosánál s LUEI5Z ZOLTF1N ___ KŰHYU- ÉS PRP1RKERESKEDÉSÉBEH Sz atmár-Hémeti. — Butmann-palota. FIBYELEfn ! Selejtes utánzatok uannak forgalomban. U D tíf OTTHON. Adatok katonáink lelkivilágához, Néhai Varga Benő hagyatékából. Az a jelenet, amelyet én itt leírok, mint szülőt és tanítót annyira meghatott, hogy méltónak tartom a megörökítésre. Közel lakom egyik kaszárnyához, mely épület az 1914-ik év nyarán és őszén egyik legmozgalmasabb tanyája volt a katonáknak. Ugyanis ide vonultak be a szegény fiuk s innen vitték őket a harctérre úgy, amint a parancs azt kívánta. Egyik csapat jött, a másik ment oda, hol a vitézség nyomában vérrózsák teremnek. A kaszárnya előtti befásitott gyepes téren az esti órákban állandóan katonák tanyáztak, itt pihenték ki napi fáradalmaikat, egészen a takaródéig. Magam is érdeklődtem a jó fiuk iránt, mert több ismerősöm volt közöttük, azért alkonyat tájon majdnem minden este kimentem a tér előtti járdára egy-egy rövi- debb sétára, figyelve a katonák soraiban lévő mozgalmas életet. Egy szombat délután a szokottnál nagyobb élénkséget, hullámzást vettem észre a tér pázsitján, az árnyas gesztenyefák alatt. Idősebb anyák, ifjú hitvesek s apró gyermekek sokasága tarkította a máskor egyhangú életet. Érdeklődve a mozgalom oka iránt, megtudtam, hogy másnap reggel indul a menetszázad, azárt volt megengedve a jó fiuknak, hogy a délután folyamán hozzátartozóiktól búcsút vehessenek. Nem tagadom, nagyon nehéz dolog volt nézni az itt lefolyt jeleneteket. A kis fiút vagy leánykát behozta az anyja, hogy lássa még egyszer — talán utoljára az édes apa. hátiam, hogy búcsúzáskor miként szorította kicsiny kezecskéivel apja nyakát a gyermek, hogy édes anyja alig tudta az apró kezecskéket lefejteni. Láttam az ifjú nő hangtalan búcsúját a szeretett férjtől. Egymás vállára borulva, érzelemben összeforrva, könnyeik egybeolvadva peregtek le az arcokon. Óh! a néma könnyek a legfájósabbak, mert azok a szív mélyén teremnek. De mégis válni kell! A válásnak sincs szava. Sirásba csuklik a beszéd. A katona végre kibontakozik nejének ölelő karjai közül, csak kezével int, hogy neki mennie kell; kéz, a kezet eibocsájtja: egyik indul jobbra, másik balra. Ez a válás! Szombat este van. A kürtös már elfujta a takarodok A katonák a pázsitos térről indulnak be szállásukra, hogy még egy éjszakát töltsenek nyugalmas otthonukban. Egyik-másik még vissza-vissza is néz, mintegy keresve a helyet, hol szeretteitől talán utolsó búcsúját vette. Hiszen holnap korán indulnak a harctér felé, a nagy bizonytalanságba, honnan nagyon-nagyon kétes a visszatérés. Én ott időzöm tovább, várva, mig az utolsó katona is bemegy, hogy legalább egy jókivánó gondolatot röpíthessek utánuk. De nini! Mi ez ? A kapu felé tartó tömegből egy katona hirtelen kiválik s indul vissza az elhagyott térre. Ez a dolog engem is kiváncsivá tesz, s figyelemmel kísérem minden lépését.
