Tanügyi Értesítő, 1916 (14. évfolyam, 1-10. szám - 15. évfolyam, 1-4. szám)
1916-05-01 / 9. szám
9. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3. oldal Ősi fenyveseknek — haliga! — hangja támad, Viharként zúg végig minden honi tájat, Mintha egy hatalmas, megistenült hárfa Milliónyi húron lelkűnkbe kiáltna: „Nem múló tavasz lesz, mi oly soká késik, Ragyogása kigyul a csillagos égig! Hogy ne legyen meddő annyi hő imátok: Veletek könyörgünk mi, hivő Kárpátok!“ Tavasz lehelleiét szivdobogva kérem: Surranjon át minden talpalatnyi téren; Ami balzsamot ont erdő, rét virága, Mohó szomjúsággal szívja be magába, Mosolygó rónákon, zord bérceken által Szálljon tihozzátok illat-mámorával S hálaáldozatul árassza reálok, Nagy Magyarországot megtartó Kárpátok! ♦♦♦ ♦♦♦ Húsvéti gondolatok. Véres tusákban találta a husvét szent napja a nemzet fiait, midőn a béke örökzöldjét vitték a családi körbe. Nem ünnepelt a béke a Megváltó születésekor sem, piros karácsonya volt a nemzetnek s véres husvétja van az emberiségnek. Huszonegy hónap alatt századokat élt az emberiség, századokat élt a magyar nemzet s az a kép, melynek az emberek a harcok mezején élő alakjai, megdöbbentően megható a jelen tekintete előtt, borzalmas magasságban felülmúlva azokat a képeket és történeti jelenségeket, amelyeket országok keletkezéséről, vagy nemzetek pusztulásáról vet vászonra a legnagyobb művészi tehetség, vagy ismertet a legterjedelmesebb történelem. Az a szenvedély, amely a kereszténység egyik legnagyobb ünnepét sem hagyta nyugodtan, tovább folytatja nemtelen küzdelmét. Az aranyborjú körül őrjöngő kapzsiság, a hitetlenségig fajult álmüveltség és a beteg képzelet szárnyán felkelt fanatizmus folytatja ádáz tusáját. Ez a küzdelem szemben találja magát a nemzetekkel, amelyek hazájukért, az igazságért és jogért küzdenek, amelyek az emberiség hosszantartó nyugalmát, békéjét, a béke áldásait akarják biztosítani maguknak és az emberiségnek. Ez az igazság bár fényesen ragyog, mint a legtisztább kristály, mégis a tudomány köntösébe öltözött tagadás, a hazugság leheletével akarja azt elhomályosítani. Bár az egész világ tudatában tisztán állhat az, aminek bizonyságául a mindenható Istenre hivatkozik a nemzet, hogy kezébe a gyilkos fegyvert megtámadott hazájának oltalma, az igazság és jog védelme, övéinek szeretete, a lét vagy nemlét kérdésének eldöntése adta. A mindent analizáló élet elveszti örömét, az élet elveszti színét, mint a virág, amelyet a gyermek, hogy jobban megismerje, részeire szed szét. Az élet talán beválthatná azt a kis reményt, amit kezdetben nyújt. Az ifjúkor költészete színes szárnyakon viszi a lelket, de az élet hamar elveszi a gyermek örömét, az ifjú álmát, küzdelem elé állítja csakhamar. A mindennapi élet mezején elveszti színes szárnyait a lélek. Az ember elrabolva a tudás fájának gyümölcsét, boldoggá nem teszi magát, de megdöbbenve állunk meg, midőn az ember, amit a tudomány feltalált az emberiség bol- dogitására, egyenesen az emberi üdv és boldogság ellen fordítja. Nem volt elég az
