Tanügyi Értesítő, 1916 (14. évfolyam, 1-10. szám - 15. évfolyam, 1-4. szám)
1916-01-01 / 5. szám
5. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 5. oldal. hősies teljesítése, gazdasági életünknek a nehéz viszonyok dacára zavartalan fentartása, a közönségnek a drágasághoz megértő lemondással való alkalmazkodása, mind olyan heroikus jellemvonások, melyek a mai kor emberét minden időkre a megbecsülés és csodálat piedesztáljára helyezik. A mai idők kívánalmainak ilyfoku megértése, a rend és fegyelemnek külső kényszereszközök nélkül való betartása, népünknek a közönségesnél magasabb műveltségét bizonyítja s arra enged következtetni, hogy itt évtizedeken keresztül helyes alapokon nyugvó népnevelés folyt segyénenkint vannak az emberek lelkivilágába beágyazva mindama jelestulajdonságok, amelyek alapján népünkkülönbnekmutatkozik ellenségeinknél. A legmarkánsabb nevelő hatásokat népünk főleg az iskolában ésa katonaságnál nyerte, azért e két intézmény szeretetteljes gondozása, felkarolása legfőbb országos érdek. Az iskola plántálja a fogékony lélekbe a hazaszeretet, király- hűség, hatóságok iránti tisztelet,rendszeretet, dolgosság mustármagjait és adja a nép gyermekének kezébe azt a szövéseket, amely bevilágítja értelmét, hogy mint családfő, társadalmi egyed és mint állampolgár, kötelességét minden körülmények loözött hiven és becsülettel teljesítse. Ugyanezen nevelő hatások alatt áll az ifjú a hadsereg kötelékében is. Tehát azt az ellenséges szembeállítást, ami régebben az iskola és katonaság között fenállott, ki kell küszöbölnünk a közfelfogásból. Ne mond- hassasenki sem, hogy iskolákra azért nem jut, mert a hadsereg mindent felemészt. E két testvérintézményt nem egymás rovására, hanem egymás támogatására kell minden lehető áldozattal fejleszteni. Katonai szakíróktól olvashatunk újabban érdekes fejtegetéseket, hogy ezután a katonai szolgálat ideje alatt gazdasági és ipari kiképzésben is szándékoznak részesíteni az ifjakat. Vagyis kilátás van arra, hogy jövőben a hadsereg kifejezetten igazi kultúrszervvé változik. Ellenmondásnak tűnik fel ugyan ezen állítás, de úgy élezzük, hogy szívesen és könnyen barátkoznánk meg e gondolattal. Ha a katonai szellem mellett még megférne ott a nemzeti egységre, konszolidására való törekvés, igazán lelkűnkhöz nőtt intézménnyé fejlődne hadseregünk, amely iránt most is a szeretet, hála és csodálat legbensőbb érzelmeivel viseltetünk. E háború megtanított mindany- nyiunkat arra, hogy a XX-ik század mindenféle áljelszava dacára a hadsereg az a legfőbb érték, amely békés fejlődésünk legbiztosabb őre, viszont felszínre hozta napnál világosabban azt az igazságot, hogy nem a számbeli többség, hanem az erkölcsi és kulturális fölény adja meg a hadsereg tényleges értékét. Ebből önként következik, hogy a népnevelés és hadsereg — mint egymásra kölcsönható intézmények — jövőben a közérdeklődés és gondoskodás központjába helyeződnek. Nem kell félnünk tehát attól, hogy a háború után stagnálás, vagy visszafejlődés fog a mi berkeinkben mutatkozni. Erős a hitem, hogy a most folyó eseményekből leszürődött tapasztalatok oly hatalmas lendítő erőt szolgáltatnak a népnevelés fejlesztéséhez, melyek a legszebb kilátásokra jogosítanak. Nagy árat fizettünk e becses tanulságért, de végre minden té
