Tanügyi Értesítő, 1916 (14. évfolyam, 1-10. szám - 15. évfolyam, 1-4. szám)
1916-02-01 / 6. szám
8. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 6. szám. Dicsérő elismerés. Román János pató- házi áll. tanító, többszörösen kitüntetett hadnagy, újabban közvetlenül a front mögött altisztek továbbképzésére nyert megbízást. Ilyen minőségében kapta a következő szövegű dicsérő elismerést: „Román János csoporttörzsbeli hadnagynak az altiszt képző iskolának céltudatos, fáradhatatlan és eredménydus vezetéséért a legfelsőbb szolgálat nevében dicsérő elismerésemet fejezem ki. Állomáshely, december hó. Vogel, csoportparancsnok.“ Örömmel jegyezzük fel, hogy derék kartársunk mint nevelő és oktató a háború egyik legfontosabb anyagát, az altiszti kart, legfelsőbb parancsnokságának teljes megelégedésére tudja a harcra előkésziteni és hazaszeretetre nevelni. Lachman Ferenc kapnikbányai áll. isk. ig. tanító, századparancsnok, a signum lau- dis tulajdonosa, az utóbbi szerbiai harcokból súlyosan sebesülve került az újvidéki katonai kórházba. Bal lábszárcsontja van szétroncsolva. Felépülése remélhető. Jótékonycéíu színi előadás. A vámfalui áll. elemi iskola tantestülete Krespai Ágoston helyettes iskolaigazgató vezetése alatt közelebbről anyagilag s erkölcsileg jól sikerült szini előadást rendezett. A tiszta jövedelem 180 korona volt. Ebből 80 koronát a Néptanítók Lapja gyűjtéséhez, 100 koronát a Hadsegélyző Hivatalhoz juttatott a testület. Főszereplők voltuk: Endrédy Margit tanítónő és Strohmájer Amália urleány, akiket kitüntető elismerésben és ünneplésben részesített a hálás közönség. Figyelmeztetés. Ismételten adjuk közre az alábbiakat: 1.) A „Tanügyi Értesítő“ előfizetési dija nem egyesületi tagoknak s iskoláknak évi 6 korona. 2.) Az egyesületi tagok évi 4 korona tagságdijat kötelesek az egyesület pénztárába fizetni. Ebből 3 korona esik a tagsági kötelezettségre s egy korona a „Tanügyi Értesítő“ előállítási költségeinek pótlására. Lapunk nyoinatási költségeit voltaképpen a Széchenyi Társulat s a vármegyei pénztár évi subventiója fedezi. 3.) A lap reklamálása tekintetében felmerülő megkeresések Weisz Zoltán nyomdatulajdonoshoz (Szatmár, Kazinczy-u.) in- tézendők. Hírek hadbavonulí társainkról. Duch- novszky Károly jánki r. k. tanító és Bökö- nyi Sándor pusztateremi uradalmi tanító orosz fogságba, Székely Lajos erdőszádai ref. tanító olasz fogságba esett. Háborús segély. Az Állami Tanítók Országos Egyesülete sürgős beadványt intézett a Hadsegélyző Hivatalhoz a nyugalmazott tanítók és tanítók özvegyei háborús segélye tárgyában. Özv. Malicsky Mártonná, Ányos Miklós szatmári kartársunk anyósa, január hó 20-án életének 69-ik évében Szatmáron elhalt. Áldás lebegjen porai felett! Iram a tariitónői pályára. A háború következtében a nők férjhezmenési lehetősége megcsappant s Így tömegesen kezdenek tódulni a tanítónői pályára. Ugyancsak a háború okozta nehéz megélhetési viszonyokkal magyarázható, hogy igen sokan magánúton igyekszenek birtokába jutni a megkivántató szakképzettségnek. Mig régebben évente legfeljebb 15—20 volt Szatmáron a magánvizsgázók száma, addig a háború kezdetétől fogva 174-en nyertek magánvizsga engedélyt a helybeli képzőkhöz. Karácsonyi szeretetadomány fejében a katonák részére a szatmárnémeti-i iskolák növendékei részéről 400'60 K, a vármegye területén levő többi iskolák növendékei részéről 369850 K. gyűlt egybe s küldetett be a hadsegélyző hivatalhoz. A gyűjtés főösszege tehát 4099 Kor 10 f, — amely a gyűjtést vezető tanítók s tanítónők ügybuzgóságát s az adakozók jószívűségét dicséri. Elhalálozás. Hajdú László avaslekencei g. k. tanító f. é. január 6-án 52 éves korában meghalt. Gyászos elhuny tát özvegye s két kiskorú árvája siratja. Címzetes igazgatóságok. Amint tudjuk, az 1913. évi XV. te. a tiszteletbeli igazgatók címét meghagyta, de a vele járó 200 koronát a fizetésbe olvasztotta. Ezen sérelmes intézkedéssel az igazság mérlege félrebillent, mert hiszen az arra érdemesek a „népnevelés terén szerzett érdemeik elismeréséül“ kapták annak idejében úgy az igazgatói címet, mint a 200 korona tiszteletdijat. A törvény azonban módot nyújt arra, hogy az igy károsodást szenvedő tanítók soronki- vüli előléptetéssel kárpótoltassanak. Remélhető, hogy az illetékes hatóságok a kínálkozó módozatot figyelmükre méltatják. Gyász.