Tanügyi Értesítő, 1916 (14. évfolyam, 1-10. szám - 15. évfolyam, 1-4. szám)
1916-02-01 / 6. szám
4. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 6. szám. tartják meg. Mindent meg kell tennünk arra, hogy ez ünnepélyek mélyen járók, nyomot hagyok s a közönséget vonzók legyenek. Különösen falukon kellene, hogy ez ünnepélyeknek a közönségre is emelő hatása meglegyen. Ezért falun az ünnepélyeket én mindig az ünnepélyre meghatározott nap után következő, vagy azt megelőző vasárnapot használnám fel. Ezzel alkalmat adnék arra, hogy közönsége legyen az ünnepélynek s ott aztán belémarkolni a jobb érzésüek leikébe azt hiszem egy-egy szép, szabadon előadott beszéddel lehet. Végtére is nekünk az iskolai ünnepélyekkel az is a célunk, hogy a közönséget, a felnőtteket is megfogjuk és ezt Így inkább tehetjük. Nem győzöm elég nyomatékosan hangoztatni, hogy amint a pap imája, egyházi beszéde szabadon van hatással, úgy minden beszédnél áll ez. Ennélfogva a szabadon való beszéd közvetlenségével igyekez-. zék a hallgatóságra hatni a tanitó. Neki a gyakorlatát emeli, növeli s erősebb reáha- tással és közvetlenséggel bir. Ez a közvetlenség igen jó eszköz s ezzel is azt a magasabb célt fogjuk szolgálni: megnyerni a közönséget az intézetnek s erős hatással lenni a hallgatóságra. (Nagybánya) 5zékely RrpÓÖ. ♦♦♦ A kis katonáknak. Irta: Szabados Ede. Mostanában mindig katonásdit játsztok, Ti, ártatlan szivü, boldog gyermekek; Ti, százszor boldogok! Szent a ti csatátok: Zaja fölött élet, nem halál lebeg. Milyen büszkék vagytok! milyen vak[merőek! Azt hinné az ember: fordult a világ: Kicsik gyöngesége nagy erőre nőtt meg S pironkodnak érte erős daliák. S tudjátok-e, fiúk, — hej! hogyne tud[nátok — Kinek van köztetek legmerészebb mersze? Ti, akiknek nincsen katonaruhátok, Csak úgy immel-ámmal hadakoztok persze. Éjszakátok álmát mindig egy kéz festi Kékes-szürke színben dúskáló ecsettel; Szivárvány hét színe: az nektek mind [semmi, — A kékes-szürkeség soha nem ereszt el. Irigykedve néztek a boldog pajtásra, Kinek csöpp testére szürkeség feszül; Ébrenléteteknek szomjuhozó álma Azt, csak azt szomjazza rendületlenül. . .. Mostanában mindig katonásdit játsztok, Ti, ártatlan szivü, boldog gyermekek, Orcátokhoz simul gyatra fapuskátok, Lőttök s mégsem lőttök, — senki nem . [remeg. Nézlek, úgy elnézlek, jövőnk nemzedéke, Szivem száz tusában küzdve feldobog, Ima száll ajkamra: jöjjön el a béke S legyünk mi vének is akkor boldogok! Oly boldogok vagytok! A ti boldogságtok Fénnyel kecsegteti szürke őszömet S mégis, mig ti vígan, gondtalan’ csatáztok, Engem hű árnyékként gyászos bú követ. Gondolok azokra, kik a katonásdit Lét s halál mesgyéjén nap-nap után [játsszák S ha borongó szemem dús könnyeket áhit: Azoknak hullatja, kik özvegyek, árvák. Azoknak hullatja, kik istenült hősök Véres koronáját nyerték a haláltól, Kiket viszont nem lát a hazai ős rög. . „ Örök álmodásra lepihentek távol. Ártatlan gyermekek, katonásdit játszók, Gondoljatok ti is szegény katonákra S mikor lengetitek nagy büszkén a zászlót, Szálljon szivetekbe a jövendő álma; A jövendő álma: a megváltó béke, Az emberszeretet szép aranykora, Mikor szent, hatalmas, örök ölelésre Karok úgy nyílnak ki, mint eddig soha. A szürkeség, mely most olyan kedves [nektek, Hajnalhasadásnak legyen áldó anyja! Rátok, kik zaja közt játszi küzdelemnek Pajtást, ellenséget egyképen szerettek, Rátok van az áldás örökségül hagyva.