Tanügyi Értesítő, 1916 (14. évfolyam, 1-10. szám - 15. évfolyam, 1-4. szám)
1916-11-01 / 3. szám
XU. éirfolyam Szatmdr-Flémeti, 1916. nouember 3-ik szdm. fftegtelenik minőén hónap 1-én ranueYi EKrE5iro NEUELÉ5- É5 OKTRTH5USYI 5ZHKLHP Felelős szerkesztő: Társszerkesztő : Neubauer Elemér, Ilii 5zékely Hrpáö, Szatmór-Hémeti, Tanitákháza. Nagybánya. Kiadótulajdonos: a 5zatmárvármagyei Általános Tanitó-Egyesület. Előfizetési ára : egy éure 6 kor. A misszió. — Tanév-eleji elgondolkozás. — Az emberi lélek ős optimizmusának megnyilatkozása az a milliók szivében ébredező remény, mely — mint Homérosz a hajnalról mondá — rózsás ujjait nyújtogatja ágyufüsttől és lezuhanó falak porfellegétől rémesen sötét látóhatárunkra. Szinte világkormányzási logika méltóságosan vigasztaló kijelentése a mi közmondásunk: borúra ■derű. Remegve, szivünket megszorító fájdalommal látjuk—nézzük, mint vet uj vérhullámokat a nagy világvérözön s mint nyeli el örvénylő kavargása a katonazubbonyba kényszeritett munkás emberek millióival mindazt az érték- mérlégési képességünket meghaladó szellemi, erkölcsi, tehát kulturaenergiát, amelynek birtokában olyan szapora •ütemű háború-előtti kulturéletet kezdett é-lni fajunk s melynek hijjával olyan szomorúan borongós, olyan kilátástalan volna a mi holnapunk, ha nem re- mólnők — amit a természettudomány sarktételűl állít — az energia megmaradását. Nagy szükségünk van a „bo- rűra derű“ vigasztalására. De amilyen érdekes, époly vigasztaló is látni, hogy szinte fizikai törvényszerűséggel, a magát újraépítő, rekonstruáló szervezet elevenebb és erőteljesebb vérkeringésével mint mozdulnak meg azok a békében alvó társadalmi erők, melyek a háború vaskarjai között kifacsart, vértvesztett népünk talpraállitása és munkábaállitása céljából lépnek akcióba. Ma csodálatos élességgel és elevenséggel fogja egybe a gondolat- és érzésgazdag lelkeket a társadalmi öntudat. Mi az? Érzése a milliók fájdalmának, átérzése az uj helyzetet és jobb helyzetet építeni akarók törekvésének, tudata, hogy az egyén csupán egy húr abban az óriási méretű hárfa hursorban, melyet magyar nemzetnek nevezünk, vágya annak, hogy az egyéni élet a maga értékeivel, erőivel egységes harmóniába olvadjon a többivel. Ma — és ezt állapítsuk meg — alap- törekvésünk belekapcsolódni abba az utolsó szívverésig menő erőfeszítésbe, melyben népünk magát védve, sebeit kötözve és vérét pazarul ontva a fronton és front mögött, lihegve-remegve viaskodik. Nincs ma csak egy bűn: ott nem lenni. Mindegy mivel: vérrel-e, vagy pénzzel, valami szembeszökő efemer teljesítménnyel, vagy az alig látható paránymunkák hű végzésével, irányítással, vagy engedelmességgel, tol
