Tanügyi Értesítő, 1915 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1915-11-01 / 3. szám
3. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3. oldal Az elesett tanítók özvegyei és árvái érdekében. A dúló harc sorainkban nagy pusztítást végzett. Az elesett s a hadban szerzett betegségük miatt elveszett tanitótársak száma nagy. A tanítók soraiból sokan örökre nyomorékká lettek. Ezeknek a sorsáról az ország némileg gondoskodni fog, azonban az nem lesz elég arra, hogy megélhessenek, még azzal a nyugdíjjal sem, amely esetleg tanítói pályára alkalmatlan voltuk esetében részükre jut. Akik épek maradnak s akik megmaradnak, azok kell, hogy ezekről is gondoskodjanak. A tanitóözvegyek és árvák részére az országos gyűjtés folyik. A Néptanítók Lapja a hadbavonultak családjainak segítésére alakult országos bizottság céljaira a gyűjtésre a tanítósághoz intézett felhívását 1914. aug. 6-án közölte. A tömör szavakba foglalt felhívásnak eredményeként a tanítóságnak, tanfelügyelőségeknek a gyűjtése és adakozása megindult. Az igy összeadott pénz már december végén közel 29000 korona volt. Az országos gyűjtést a helyi bizottságokban is közelről s abban munkálkodva szemléltük. Az eredménynek örvendtünk s ez újabb gondolatot váltott ki bennünk. Mikor már az elesett s a megbénult társaknak nevéről s eseteiről hallottunk, a nyugtalansággal járó aggodalom arra indított, hogy nyugdíjtörvényünknek hiányai mellett a hadba ment tanítótársaknak és hozzátartozóiknak érdekében is tegyünk valamit külön. Mi, e megye tanítói, már december havában foglalkoztunk többen azzal a gondolattal, vájjon nem volna-e helyes az országos gyűjtés mellett a tanítóknak tisztán tanitóözvegyek és tanitóárvák segítésére gyűjtést índitaniok. ? Ez a gondolat arra vezetett, hogy a „Nemzeti Iskola“ f.-év 4. számában január 12-én keltezve egy röptében papírra vetett gondolatmenetemnek befejező felében ezt írtam: Az az eredmény, melyet a Néptanítók Lapja a hadbavonultak családjainak segítésére a gyűjtésben elért, igazolja, hogy a tanítóságnak egyetértő munkája termékeny. Ha mi ezt békében köznapi érzéseink közül kiemelni tudtuk volna és igy előre megerősítettük volna magunkat a tanítói közintézményekben, melyek mint az Eöívös- alap is, jóságos erejüket nagyobb arányban éreztették volna, ma az erőnknek igazán csodás, varázsos hatalma lenne! Csak egy koronát adott volna tanítói intézmény ápolására havonta minden tanító, a csak tanítói közintézményekben levő vagyonunk mekkora lenne. Ilyenkor látszik, hogy a bűnös közöny, az elernyedés közügyeinkben milyen fokú visszamaradást okozott köztünk is s más munkakörben is. Az egész országot megrázó, óriási, a szivekbe markoló viharnak kellett jönnie, hogy a szivünk összedobbanjon s egymásért áldozatra buzdul- junk. A vihar dühöng s mi a vihar által kidön- töttek elvesztése miatt kell hogy cselekedjünk. Cselekvésünknek az eiőhangját vigye szét s hordja be a tanítói lakásokba és a tanítók szivébe ez a lap. Ha eddig a hadsegélyezésnek az ügyét általánosan szolgáltuk, ezután szolgáljuk emellett külön a tanítóságét is. Minden tanító legalább havonta egy koronát adjon a hadban tanitói munkára alkalmatlanná vált béna tanitótár- saknak s az elesett társak árváinak segítésére. Ez a segítő akció országosan és megyénként szerveztessék. Minden megyében a hivatalos tanítóegyesület vagy ha más is van, együtt, a legmesszebb menő megértéssel kezdjék meg a szervezkedésnek a munkáját. Gyűjtsenek segítsenek már az első pillanatban ott, ahol kell. Törüljék a köny- nyeket, enyhítsék a fájdalmat, a sebeket gyógyítsák. Ne legyen az országban íanitó- árva, aki az elhagyattatást érezze. Mutassuk meg e részben is, hogy a megértésnek, az egységes tanitói munkának csodás ereje van. Az eszme nemcsak minket'foglalkoztatott. Mások már cselekedtek is mielőtt még mi elindultunk volna. Az ebben az irányban való cselekvésnek a hatása alatt megyei
