Tanügyi Értesítő, 1915 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1915-09-01 / 1. szám
1. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 9. oldal megbénítását okozó hazafiatlan cselekedet, mely a legszigorúbb megrovást és megtorlást érdemli meg és hogy az elrejtve tartott pénzérmék forgalomba hozatala a jelen körülmények között hazafias kötelesség és elsősorban a nagy közönség összes rétegének érdekében áll. Szatmár-Némeli, 1915. augusztus 14-én. 3555-1915. tfsz. Valamennyi áll. és közs. izr. népiskola Igazgatóságának! Dr. Báthi, dr. Kogutowitz, és dr. Littke- féle a Magyar Földrajzi intézet rt. által most kiadott népiskolai atlaszai (III. és külön a IV. oszt. számára á 50 fillér.) figyelmébe és bevezetésre melegen ajánlom. Szatmár-Németi, 1915. augusztus 16-án. 3565—1915. tfsz. Valamennyi áll. elemi és polgári, gazdasági ism. iskolai Gondnokság és kisdedovodai Felügyelő-bizottságnak! A nagyméltóságu vallás- és közokt. miniszter úrnak a fütő anyaggal való takarékosság és idejében való beszerzés tárgyában kiadott 7417—1915. ein. sz. rendeletét szoros miheztartásul közlöm : „7417—1915. ein. sz. A munkaerőnek katonai célokra történt nagymértékű igénybevéteie következtében a tüzifatermelés terén nagy visszamaradás állott elő, úgy hogy sz országban ezidőszerint található tüzifakészletek korántsem elégségesek a bekövetkező ősz-téli tűzifa szükségletek kielégítésére. Az előreláthatóan teljesen ki nem küszöbölhető ttizifahiány lehető csökkentése céljából és a várható tüzifaszükségletek lehető akadálytalan kielégítésének biztosítása érdekében elkerülhetetlen tehát, hogy a tüzifaszükségletek a lehetőségig mérsékeltessenek. A tüzifakészlettel való elkerülhetetlen szükséges takarékoskodás érdekében elrendelem, hogy a Cim hatósági és illetékességi köréhez tartozó hatóságok, hivatalok, intézetek, közegek, gyárak, telepek stb. hivatalos jellegű tüzifafogyasztása a legközelebbi fűtési időszak beálltával a széntüzelésre való áttéréssel, ha pedig ez lehetséges volna, legalább a tüzifasziikségletnek a lehetőségig való korlátozásával mérsékeltessék.“ Utasítom tehát Cimet, hogy a tüzelőfakészlettel való takarékoskodás és kellő időben való beszerzése érdekében szükséges továbbá intézkedéseket saját hatáskörében haladéktalanul tegye meg. Szatmár-Németi, 1915. augusztus 17-én. 3670—915. tfsz. Valamennyi állami és községi, izraelita iskola Igazgatóságának 1 A nagyméltóságu vallás- és közoktatás- ügyi miniszter úrnak 7681. ein. sz. a. közelebb a Néptanítók Lapjában megjelenő, körrendeletét e tárgyban a közig, bizottság által kiadandó határozatot az iskolábajárás kötelezettségének az 1915—16. iskolai évre nézve való korlátozása, a szorgalmi idő megállapítása és a tankötelesek összeírásának mellőzése tárgyában figyelmébe ajánlom. Szatmár-Németi, 1915. augusztus 25-én. 3763—915. tfsz. Valamennyi állami népoktatási intézet Igazgatóságának, Kisdedovónőjének! A nagyméltóságu vallás- és közoktatás- ügyi miniszter úrnak 92370. sz. a. rendelete alapján értesítem, hogy a minisztertanács elhatározta, a hárommal több gyermekkel biró állami tisztviselők (áll. tanítók) részére 1915. julius 1 -töl kezdődő hatálylyal családi pótlék természetével biró rendkívüli évi segélynek a háború tartalmára, illetve további intézkedésig leendő folyósítását. Ezen rendkívüli segély, akinek 3 gyermeke után 600 korona családi pótléka van, minden gyermeke után 200 K. Családi pótlék természetével bírván, minden tekintetben a családi pótlékra vonatkozó törvény és miniszteri rendeletek alkalmaztatnak annak folyósítása és beszüntetésére nézve. Aki azonban családtagok után részesül pótlékban, annak e pótléka a rendkívüli pótlékba be- tudatik s uj pótlék, mig e rendkívüli segélyt élvezi, nem adatik.