Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-06-01 / 6. szám
6. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7. oldal á ismertetésével bővíti. Itt felépiti a lágy á hangsort, elkövetvén azon hibát, hogy valóságot nem fedő ismeretet erőszakol, mert az á lágy hangsor nem áhcdefga hangokból áll. Itt módosító jel ismeretére van szükség. A hangterjedelmet tovább is bőveti, a magasabb lépcsőket, a d-t és az é-t ismertetvén. Hangkötésre, amidőn két hangra éneklünk egy szótagot, szintén találunk e hangkörben példákat. Majd a mélyebb g, azután a magasabb f és g ismertetésével, vagyis a vonalrendszer teljes kiépítésével, végül a két- szólamu éneklésre felvett példák-, gyakorlatok- s dalocskákkal a IV. o. tananyagát befejezi. Általában az egész mű a szerző helyes pedagógai érzékéről tanúskodik s nagy szolgálatot tesz különösen a kevésbé képzett, hogy úgy mondjam, a zenei szaktudást nélkülöző tanítóknak, azon dicséretre méltó eljárásával, hogy az ismeretanyag közlésénél a módszeres eljárásnak pár mondatba vetett vázlatát adja. Nagyon csalódnék azonban az a tanító, aki azt hinné, hogy a közölt kifejtő kérdések készen kidolgozott lecketervek. Csak vázlatok ezek, amelyek irányt adnak s a tanítási menetet akarják nagyjából feltüntetni. A tanultak alkalmazására és a begyakorlására közbeszőtt szöveges dalok a közölt ismeret- anyaghoz simulnak szigorúan s talán e didaktikai cél miatt is mintha nélkülöznék a kedélyre ható elevenséget, frisseséget. De hiszen ez nem is énekgyüjtemény akar lenni, miért fenti megjegyzés a könyv értékének kisebbítését nem célozza. Nem ártott volna, ha a szerző az éneklési szabályokra, (a testtartás, lélekzés, száj- és nyelvtartás) is kiterjeszkedik. Azt meg egyenesen kívánatosnak tartom, hogy a regiszter képzésre is kiterjeszkedjék, igy hangképző gyakorlatok is helyet foglaljanak az énekkönyv gyakorlatai között. Nem tudom, miért mellőzi ezeket a szerző! Egy újabb kiadásban ezekkel okvetlenül pótolni kell a könyv anyagát. Hiszen a modern énekpedagógia a hangképzést az énektanítás oly fontos faktorának tekinti, hogy ezzel már, különösen külföldön, külön szakirodalom foglalkozik. Hogy mennyire elhanyagolják népiskoláink a hangképzést, ez főleg a magasabb hangok rikácsoló, fülsértő éneklése bizonyítja, mikor a gyermek arca kivörösödik, szemei kidülednek, erei megdagadnak. Amelyik iskolában ilyen énekeseket látunk, ott a hangképzés bizonyosan háttérbe szorult. Egy énekórán sem szabad volna ezt figyelmen kívül hagyni s erre különösen a IV. o. magasabb és mélyebb hangterjedelemben mozgó ’gyakorlat anyaga kínálkozik s minden énekkönyvben ott kellene állani azoknak a kis, pár taktusra terjedő gyakorlatoknak, melyek a hangképzést vannak hivatva szolgálni. — Itt csak a legfontosabbra terjeszkedem ki, a fejhang gyakorlására. Az egyszer vonalozott nyolcad felett eső, az u. n. két vonású oktáva körében levő hangokat, mint a d2, e2, f2 fejhangon énekeljük s ezt úgy gyakoroljuk, hogy a középhangból a fejhangba ugrással, a fejhangból a középhangba pedig lépéssel megyünk s ezt ajánlatos az u magánhangzóval gyakorolni úgy, hogy az u elé egy m-t ragasztunk, ami által a könnyed hangvételt biztosítjuk. Ezen gyakorlatok szorgalmas keresztülvitele által a népiskolai énekkarok számára képeznénk megbecsülhetetlen anyagot, s énektanításunkat egy uj csapással segítenénk a haladás utján s fejlesztenénk oda, arra a fokra, melynek elérését tűzte ki célul s bizonyára nem sikertelenül a most ismertetett s gondosan szerkesztett hézagpótló énekkönyv is. Hiszem, hogy nem vallja kárát az az iskola, amelyik tankönyvei közé felveszi, de azon reményemnek kifejezése mellett, hogy a most utoljára felemlített s a hangképzést célzó gyakorlatok egy újabb kiadásból már nem fognak hiányozni. Szatmár. Baja Uiktor.
