Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-03-01 / 3. szám
3. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 11. oldal mely a magyar gyermek testi-lelki sajátságainak s fejlődés menetének felderítését tűzte ki feladatául, tiz évi munkásságának eredményeit bemutatandó s azért, hogy a magyar társadálom szélesebb köreit a gyermek megismerésére serkentse, folyó évi március hó 17. és 18. napjain országos gyér- mektanulmányikongressust rendez Budapesten. Céljuk, hogy a kongressus tárgyalásai folyamán rámutassanak mindazokra a vonatkozásokra, melyek a gyakorlati gyermek tanulmány s az egyes tudományágak és a különböző társadalmi kérdések között fenn- állanak. Tájékoztatni kívánják a gyermekek nevelésével, gyógyításával, erkölcsi s anyagi érdekeinek védelmével foglalkozókat arról, hogy nemes célú ténykedéseikben miképpen értékesíthetők a gyermektanulmányozás eredményei. Bizonyságot tehetnek erről a kongres- suson tárgyalás alá kerülő következő tételek: Főtételek: I. A gyermektanulmány és a pedagógia. II. A gyermektanulmány és orvosi tudomány. III. Gyermektanulmány és igazságszolgáltatás. IV. A gyermektanulmány és gyermekvédelem. Szakszerű tételek: I. A gyermek egyénisége és az egyéni nevelés: 1. Az egyéni oktatás rendszerei az iskolában. 2. Egyéni jellemlapok az iskolában. 3. A tanulók osztályozása. 4, A tanulók orvosi vizsgálata. 5. A kisegítő iskolák. 6. Az ideges gyerekek iskolái. II. Az alkotó munka az iskolai nevelésben és oktatásban. 1. Az alkotó munka pszichológiája. 2. Az alkotó munka és a társadalom. 3. Az alkotó munka oktatástana. 4. A kisdedek alaki foglalkoztatása. III. A gyermekek erkölcsi világa: 1. A gyermek erkölcsi élete. 2. A gyermektanulmány és a gyermek irodalom. 3. A gyermek erkölcsi elzüllésének okai: a) élettani és lektani szempontból, b) az elzüllés külső okai. Demonstrációk: Lélektani kísérleteknek, a kiállítás anyagár nak bemutatásai és magyarázatai. A kongressussal kapcsolatos gyermek- tanulmányi kiállítás: 1. Lélektani eszközkiállítás. 2. A tanulók orvosi vizsgálatára szolgáló eszközök kiállítása. 3. Az alkotó munka alkalmazása a kisdedóvodákban és iskolákban. 4. Gyermekirodalom és képeskönyvek kiállítása. 5. A modern nevelő iskolák bemutatása, Minthogy az a meggyőződésem, hogy az országos kongressus mindazoknak okulására fog szolgálni, akik gyermekneveléssel foglalkoznak s nemzetünk tökéletesedését szivükön viselik, azért kívánatosnak tartom, hogy ezen kongressusra figyelmüket felhívjam. Szatmár-Németi, 1913. február 21. Bodnár, kir. tanfelügyelő. Adományok. A nagyecsedi áll. iskolai tantestület részéről Téglás Lajos igazgató 50 koronát küldött a szatmármegyei Tanítói leányotthon céljaira; ugyanezen célra Kótai Lajos egyesületi elnök 100 koronát adományozott. Pályázati hirdetmény. A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület azon cél által vezéreltetve, hogy a tüdővész elleni küzdelmében a hazai tanítói kart is soraiban láthassa, oly munka megírására hirdet pályázatot, mely a tanítóság e küzdelemben való részvételének feladatait fejtené ki. A pályamunka cime: A tanítóság feladatai a tüdővész elleni küzdelemben. A munka kioktatás és utasítás akar lenni a tanítók részére, hogy alapos ismereteket szerezzenek mindarra nézve, miként kell a tüdővész terjedése ellen küzdeni. A munka ne legyen orvosi szakmunka. A munka terjedelme ne haladja túl a 2—3 nyomtatott ivet. Az egyesület a legjobb munkát 1000 korona tisz- teletdijjal fogja jutalmazni. A munka ne csupán általánosságban tartott utasításokat adjon, hanem jelölje meg, hogy az érvényben levő tanterveknek melyik pontjain volna a tuberkolózis elleni küzdelem a tanítás keretébe beiktatható. A pályamunkák legkésőbb 1913. december 1-ig nyújtandók be irógépes Írással, vagy nyomtatva, zárt jeligés levéllel az egyesület elnökénél (Bpest, IV., Sütő-utca 6.). A pályázat felett a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület végrehajtóbizottsága 1914. május 1-ig dönt a Tanítók Országos Egyesülete e célból kiküldött három tagja véleményének meghallgatása mellett.