Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-12-01 / 10. szám
10. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 10. szám mekeknek és apostoli buzgalommal dolgoznának, ha terük, alkalmuk volna arra. Hát ez nem szociális igazság. Ha az a szociálizmus, hogy mindenkinek alkalmat adjanak arra, hogy becsületes törekvéssel és munkával magának és övéinek a fenntartására szükségeseket megszerezhesse, akkor azokat a tanítónőket, akik kontárok, akiknek ez a pálya mellékes valami, el kell távolítani onnan. Ezeket nem az iskola érdekli, hanem más egyéb. Az egyik tisztviselőnek, másik századosnak, a harmadik szolgabirónak a felesége. Ugyan miképpen vehetnék komolyan, fő és egyedüli foglalkozásnak ők a tanítónőit? Sőt ők mint tanítónők is kivál.sagokat igényelnek maguknak. Ezeknek a szerény tanítónői pálya a kicsiny jövedelméért jó csak, mert eszközt ad a nagyobb, a könnyebb megélhetésre. Az ilyen menjen és adjon helyet annak, akinek életkedve, életfentartása, exisztenciája függ az iskolától. Az ilyen aztán hasznára és díszére lehet az iskolának. (Nagybánya.) Székely Órpáö. ♦♦♦ ♦♦♦ A nemek problémája.*) Mielőtt ennek a kérdésnek a meritumába bocsájtkoznám, szükségesnek találom két önként előkinálkozó kérdésre feleletet adni. Az egyik az, hogy miért akarja az ember a nemek problémáját megoldani, a másik pedig, hogy jó volna-e, ha sikerülne a probléma megoldása? Hogy miért akarja az ember a nemek problémáját megoldani, arra bajos dolog hirtelenében elfogadható feleletet adni. Egy kétségtelen, az neveztesen, hogy a tudóst ebben a kérdésben is, mint általában minden probléma megfejtésénél elsősorban és kizárólag tudásvágyának kielégítése ösztönzi. Hogy ez a tudásvágy csakhamar más mellékcélok elérésével társul, aminők a dicsőség-, a hir-, és vagyonszerzés vágya, az kétséget nem szenved *) Mutatvány szerzőnek most megjelent kötetéből. és emberileg szintén érthető. De hogy a kérdéssel való tüzetesebb foglalkozására az okot nem öe/sőintuitiók, hanem külső körülmények szolgáltatják, arról nyomban meggyőződést szerezhetünk, ha a kérdés fölvetésének idejét vesszük vizsgálat alá. így például az 1900-as évek elején mutat e kérdés tudományos kísérlete és irodalma nagyobb hullámveréseket, amikor a világ legnagyobb birodalma: az orosz cári udvar fiu-utód hiányában, trónörökös nélkül állott. T ermészettudósok, orvosprofesszorok, laikusok és bölcselők valósággal rávetették magukat e kérdésre és sok száz ember igyekezett az általa feltalált biztos módszert, mint egyedüli panaceát, az orosz udvarnál közvetle'% vagy közvetve a saját hasznára értékesíteni, természetesen minden positiv eredmény nélkül. S éppenséggel nem lehetetlen, de a végtelenségbe lepergett századok sokasága miatt ma már teijesen megállapíthatatlan tény, hogy az ókor hires bölcselőit éc természet- tudósait, aminők Hippokrates, Anaxagoras, Aristoteles és Galenos voltak, e kérdéssel való behatóbb foglalkozásra szintén hasonló körülmények inspirálták. Hiszen annak a kornak Casárai valósággal Istenszámba mentek. A vágy az emberi léleknek olyan örök forrása, amely soha ki nem apad s amely éppen azért egyik elsőrendű magyarázója és biztosítéka egyúttal az emberi faj fön- maradásának. A költőnek és a bölcselőnek egyformán kedves témája, csakhogy, mig a költő vágyainak sólyom-szárnya támad, addig a filozófus a boldogságot nem az örömök és élvezetek fokozásában, hanem vágyainak kevesbitésében igyekszik megtalálni. Ha elmélkedünk egy kicsit, valóban rájövünk, hogy csak alig telt be egy vágyunk, amikor két-három uj vágytársa támad a lelkűnkben észrevétlenül. S ez nagyon bölcsen van igy elrendezve! Ha nem igy lenne: az élet mindnyájunk előtt nagyon hamar hitelét és becsét vesztené. A tudás-vágya vágytársai között is elsőrangú, olyan mint az érintetlen leány asz-