Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913-11-01 / 9. szám

9. szám TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 9. oidal. Azon reményben, hogy a vármegye minden magyar községében találkozik egy oly lelkes és buzgó tanító, aki ezen nagy- fontosságú, hazafias munkában részt venni óhajt: felkérem az illetőket, hogy ezen tan­folyamok szervezésénél a iaphoz csatolt tervezet rendelkezései szerint járjanak el. Szatmár-Németi, 1913. évi okt. h 21. 5103/1913. tfsz. Valamennyi állami, községi és feleke­zeti iskola helyi hatóságának és Tanító Urnák. Ismételten megtörtént, hogy az egyes iskolák által a kir. tanfelügyelőséghez kül­dött hivatalos levelek, a beiratkozott tan­kötelesekről szóló A/2. mintájú levelező­lapok a posta által megportóztattak azért, mert a levél vagy levelező-lap címzési ol­dalán az iskola bélyegzőjének lenyomata nem volt rajta, mely esetben a posta az ilyen hiányosan kiállított küldeményt hiva­talosnak el nem ismeri s azt portóval meg- rójja. Minthogy az ilyen dolgok csak kellemet­lenséget okoznak a hivatalnak és a fel­adónak is, felkérem a Cimet, hogy ezen körülményre ügyeljenek s minden hivatalos levelet, vagy levelező-lapot az iskola bé­lyegzőjének nedves lenyomatával lássák el a címzett oldalon, mert ellenesetben a ki­rótt portót s a bírságot a mulasztó fél lesz köteles megfizetni. Szatmár-Németi, 1913. évi szept. 30-án.. Boönár, kir. tanfelügyelő ♦♦♦ Főispán! látogatás. Csaba Adorján fő­ispán Bodnár György kir. tanfelügyelő kí­séretében látogatást tett folyó hó 20.-án a szatmári fiú- és leányinternátusban, hol Neubauer Elemér intézeti igazgató fogadta s kalauzolta a vendégeket. A főispán be­hatóan szemügyre vette mindkét intézetet s helyeselte azok célszerű, egészséges fek­vésű elhelyezését és dicsérte az épületek gyakorlatias beosztását. Végül a-, tapasztalt rend, tisztaság s egészségügyi óvintézkedé­sek felett teljes megelégedését nyilvánította. Szabadságolás. A vkm. Koós Gizella szatmári áll. tanítónő részére 6 heti szabad­ságot engedélyezett's helyettesítésével Viener Erzsébet oki. tanítónőt, bízta meg; Irinyiné Hitter Cecil szinérváraljai áll. óvónő részére 4 heti, Litteczkyné Csehi Ilona szatmári áll. óvónő részére 1 havi szabadsádoí en­gedélyezett. Berendelés. A közoktatásügyi miniszter Hankisz Blanka szatmári áll. tanítónőnek a szatmári tanítói leányinternátushoz — fel­ügyelő tanitónői minőségben — való be­rendeléséhez hozzájárult. Távozás a tanítói pályáról. Nyiírai Sándor láposbányai r. k. tanító, Sándor Károly irinyi ref. tanító, Szekeres József apahegyi ref. tanító állásukról lemondtak. Tanitóönkéntesek. Kádár Elek kissze- keresi, Karabélyos Ede urai, Máté Dezső szatmárgörbedi, Bartha István börvelyi ref. tanitók 1 évi katonai szolgálatra bevonultak. Családi pótlék. Nagy-Várad sz. kir. város közgyűlése elrendelte, hogy a városi pénztár az ottani községi tanítóknak az- állandókéhoz hasonló összegű családi pót­lékot fizessen. Vajha követnék e nemes példát a többi iskolafeníartók! UESYES HÍREK Áthelyezés. A vkm. Kaisz Gyula misztót- falui és Kovács Sándor kétegyházai, úgy­szintén Román János nagysikárlói és Mol- dován Gábor szatmárudvari áll. tanítókat kölcsönösen áthelyezte. Tanító választás. A géresi ref. elemi iskolához Nagy Ferenc távozása folytán megüresedett állásra Baksay Sándor, a nemesborzovai ref. iskolához Béres Mária lemondásával megüresedett tanitónői állásra Vodicska Mária választatott meg. Nyilvános nyugtázás. A „Tanitók Háza“ céljára fizettek: Vladár Ferenc (Szatmár) leányint. részes­jegyért 50 K, Neubauer Elemér (Szatmár) leányint. részesjegyért 30 koronát, Bossin Margit (Szatmár) leányint. részesjegyért 20 kor., Papp Viktor (Szborhid) fiuint. részes­jegyért 20 koronát, Szabó Pál (Panyola) fiuint. részesjegyért 20 koronát, Horváth Erzsébet (Szatmár) árvaalapra 10 koronát. Tagdíjat fizettek: Szűcs László (Oláhkékes) 1912. év II. felére 2 K., 1913. évre 4 K., Nyikora

Next

/
Oldalképek
Tartalom