Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-09-01 / 7. szám
4. oldal TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7. szám perspektíva nyílik meg előttünk, mikor a gyermek érzelmi világának tárházába nyerünk bepillantást. Meglepetéssel látjuk itt, hogy az édes anya gondos keze, a mese csodálatos hatása, a kedvező környezet azistenfélelemnek, könyörületességnek, szülőiszeretetnek, szeméremérzetnek, poétikus felfogásnak minő gyönyörű freskóit kezdte a gyermek lelkivilágába fösteni. E fenséges munka folytatása igazán avatott kezeket igényel. De meg kell látnunk ama disszonáns foltokat is, melyekkel az utca, a társaság rontó hatása, a felnőtt emberek meggondolatlan, kiszólásai mázolják be a gyermek hótiszta lelkét. Ezeknek gondos kiradirozása szintén a tanítóra vár. Ha az elsoroltakon kívül még arra gondolunk, hogy a tanító munkakörébe van utalva a nép alapműveltségének megadása s az idegen ajkú gyermekek magyar beszédre való rávezetésének fontos feladata, igazán nem mondhatjuk, hogy a tanítói hivatás kicsinyes, sivár, avagy unalmas. Értékes tartalmat adni az emberi értelemnek, szárnyat a képzeletnek, nemesíteni az érzelmeket, egyszóval tökéletesíteni a teremtés koronáját— valóban magasztos feladat. Ily irányú munkánkhoz kérjük a gondviselés segítő kezét az uj tanév küszöbén! szatmár. Neubauer Elemér. 444 444 második jauitott kiadás! fl „Tanitókhaza Irkája“ D lOO őarabonként 1*50 koronáért beszerezhető UJEI5Z ZOLTHH KÖDYU-ÉS PRPIRKERESKEDÉSÉBEH Szatmár-Németi. — Eutmann-palota Elnöki megnyitó. Elmondta Székely Árpád a nagybányai tanítói járáskor Misztótfaluban tartott gyűlésén. Tisztelt Vendégek! Kedves Kartársak! A múltnak egyik nevezetes munkása, Tótfalusi Kis Miklós szülőfalujában az első ünnepélyes alkalommal összegyűlve, az ün- nepies érzésnek, a viszontlátásnak örömével s a régmúlt érdemes nagymesterére emlékezve köszöntőm az itt egybegyűlteket. Úgy érzem, hogy mi óvók és tanítók, kik a felvilágosodás apró magvainak hintegetésére vállalkoztunk, ez alkalommal nemcsak ez uj hajlék fennállására, annak jelen és jövő munkásaira kell a jókivánatunkat melegséggel hangoztatnunk, hanem kötelességünk e község egykori szülöttjének, Kis Miklósnak s az ő emlékének is áldozni. Mi, a kultúra maghintői s ő a művelődésnek mestere, a magyar teremtő erőnek, az intelligens magyar nyomdásziparnak művésze, izig- vérig rokonságban állunk. Vérrokonok vagyunk, mert magyarok vagyunk, mint volt ő s testvérutódai vagyunk, mert ha nem is az ő tudásával és művészi ügyességével, ha nem is a müveit világ minden részébe ki- hatólag, de szűk körünkben, lakóhelyünk kicsike terén és mégis széles világban, a reánk bízott gyermeksereg lelki világába ha- tólag munkálkodhatunk. Ennek a munkánkban is rokoni érzésnek hallassuk hát a szavát a reá és korára való kegyeletes emlékezéssel. Kis Miklós korában ez a község, még Alsó-Misztótfalu lehetett. Bőd Péter a Magyar Athenés cimü művében 1767-ben azt irta Kis Miklósról, hogy „született, Alsó- Misz-Tótfaluban, Nagy-Bánya mellett, 1650- dik esztendőben.“ Feltevés az én részemről, ha azt mondom, hogy e községben abban az időben ref. elemi iskola volt. E feltevés alighanem fedi a valót, mert Írva van, hogy Misztótfalu „hajdan virágzó mezőváros volt.“ Az első betűvetést Kis Miklós itthon kezdette. Tovább tanult a nagybányai Schola Rivulina nevű ref. főiskolában, mely 1547-
