Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-09-01 / 7. szám
2. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7. szám ban könyüt éreztünk pilláinkon és fájdalom szorította meg a szivünket. Szép volt az élete és szép a halála. Akit úgy és annyian szeretnek, mint őt, az nem élt hiába, annak az elmúlását sokan érezték, sokan siratják. Péterfy Sándornak az emlékét igyekezzünk azzal megőrizni, hogy alkotásait erősítsük, fejlesszük. Azzal bizonyságot teszünk az iránta érzett szeretetben gyökeredző hü emlékezésünkről. Nagybánya. Székely Rrpáö. ♦♦♦ ♦♦♦ Tanév elején. A tanítói pálya a köztudatban úgy ismeretes, mint sivár, egyhangú foglalkozás. E felfogás nem mindenben fedi a valóságot. Ennek bizonyítására elegendő ama mozgalmas képre utalnunk, melynek központjában áll a tanitó és az iskola tanév elején. A gyermekek révén ilyenkor a társadalom minden rétege érdeklődést mutat az iskola iránt. Igaz, hogy a beiratások lezajlása után mihamar megcsappan a társadalom iskolaláza, de jól van ez igy, mert a tanítói munka fontosabb s valóban érdekesebb része voltaképpen a külső zaj elülése után kezdődik, mikor magunkra maradunk a gyermeksereggel s bepillantást keresünk az egyedek kibontakozásra kész rejtelmes lelkivilágába. Valósággal kísérleti telepnek tekintjük a tantermet, hol a lélektan, módszer- s élettan finom műszereivel felszerelve a gyermektanulmányozásba mélyedünk, hogy egyfelől adatokat gyüjtsünk e fiatal tudományág izmositásához, másfelől keressük a nevelés-tanítás ama magasabb- rendü útjait, melyek a magyar népoktatás színvonalának emeléséhez vezetnek. A gyermektanulmányozás végcélja az, hogy tudományos alapon közelítsük meg a gyermek értelmi s erkölcsi világát, vagyis ahol nehézségekre bukkanunk, ne az indulat, az erőszakos eszközök alkalmazásával iparkodjunk a nehézségeket leküzdeni, hanem miként az orvos a pácienssel szemben teszi, kutassuk a baj indító okát s a beavatkozást ott kezdjük. Ha a bíróságok figyelembe veszik a beszámithatóságot, vagy annak ellenkezőjét, a terheltséget, általában a testi s lelki diszpozíciót és egyéb életkörülményeket, úgy helye van a gyermekek nevelés-tanításánál, fegyelmezésénél is ugyanezen szempontok mérlegelésének. E felfogás csak első hallásra tűnik fel különcködésnek, de korántsem az, sőtéppene gondolat terjedésétől várható nevelés-oktatás ügyünk reneszánsza és e felfogásnak a gyakorlati életbe való átültetése fogja a tanítók feje felől véglegesen elhárítani a Damokles-kardot, mely a fegyelemzésnek, a tanítási eljárásnak lélektani alap mellőzésével történő alkalmazása miatt állandóan ott lebeg. Nincs az a buzgó tanitó, akinek át ne villanna agyán tanév elején az a gondolat, hogy vájjon az uj év nem hoz e reá tekintélytipró kellemetlenséget,- talán éppen buzgósága, a tanulmányi eredmény túlságos hajszolása következtében. Miért ne lehetne e sötét árnyat a tanítói foglalkozás mellől elűzni?
