Tanügyi Értesítő, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1912-01-15 / 1. szám
4 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ Bár ne lenne igy! Boldog uj évet! Az iskolai társasjátékokról. ) Mi is az a játék? Mondhatnék, hogy a játékszó egy olyan fogalom, mely a gyermekre különös varázshatalommal bir, amelyre való visszaemlékezés a deresedő férfi keblét megdobogtatja s melynek kedves emlékein olykor-olykor a vén ember lelke is elmereng. A kedves emlékek a vén ember életében hasonlók az oáz- hoz, mely a sivatag kietlenében itt-ott feltűnik s a fáradt vándor testét, lelkét üdítve gyönyörködteti. Mi lehet hát az, ami a meglett férfi keblét megdobogtatja s a melyen a sir felé közeledő vén ember lelke elmereng? Bizonyára olyas valami, ami nagyon kedves volt valamikor; amit nehezen felejtünk, amelyre később is kedvesen, sőt bizonyos borongó fájdalommal gondolunk vissza. Játék! Játék! Minél inkább foglalkozom veled, annál büvö- sebb-bájosabb az a hatalom, melyet reám gyakorolsz, mert a boldog gyermekkort juttatod eszembe, amely csak egyszer van egy élétben ; amely kor egy aranyos tűndérszigetet képez az élet küzdelmes sivatagján. A nagy költő, Petőfi, is borongó érzések között mereng el a boldog gyermekkor délibábos rónáin s kedves emlékeit egyenkint elősorolva maga elé idézve igy sóhajt fel: „Húsz esztendő! az idő, hogy eljár. Cserebogár, sárga cserebogár!“ Igen szépen mondja a népdal is, a feledhetetlen emlékekre visszaemlékezve: „Óh boldog kor! Jöjj vissza egy szóra! Őszi rózsa, fehér őszi rózsa!“ Azonban egyoldalú lennék, ha pusztán a játéknak tulajdonítanám ama varázshatalmat, melyet deresedő fejjel is visszasóhajtunk, amelyet a költő is megénekel, s melyet a népdalköltészet is ajakára vesz. *) E tárgyban hozzászólásokat szívesen veszünk.
