Tanügyi Értesítő, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912-11-01 / 9. szám

9. szám TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 13 oldal méltósága a népiskolai ifjúsági könyvtárak második könyvjegyzékének kiadása tárgyá­ban 7429/912. sz. alatt az alábbi körrende­letét adta ki: A legteljesebb mértékben méltányolni óhajtván azt a jótékony hatást, melyet a minden oldalról hozzám érkezett jelentések szerint a népiskolai ifjúsági könyvtárak a tanulóifjúságra, sőt sok esetben az önmű­velés más segédeszközétől elzárt családokra is gyakorolnak: e könyvtárak tervszerű és tudatos továbbfejlesztése céljából az ezen könyvtárakat intéző bizottság felelős aján­latára az ifjúsági könyvtárak hivatalos könyvjegyzékének második sorozatát, mely nehány mű szükségessé vált elhagyásával nemcsak az 1904-iki első könyvjegyzék összes műveit, hanem az 1904 óta hivata­los jegyzékbe iktatott (a jegyzékben csil­laggal jelzett) összes ifjúsági műveket is magában foglalja, ezennel jóváhagyom és közre bocsátom. E könyvjegyzék használatát illetőleg az újonnan létesítendő vagy tovább fejlesz­tendő ifjúsági könyvtárakra vonatkozólag ragaszkodván az eddig jónak bizonyult s minden tekintetben bevált gyakorlathoz, a következőket rendelem: 1. az ifjúsági könyvtárak költségei első sorban az 1908. évi XLVI. t.-c. megállapí­tott beiratási dijakból fedezendők. E tekin­tetben irányadók a Gondnoksági utasítás 37. §-ban foglaltak. 2. az állami iskolai ifjúsági könyvtárakba más, mint a hivatalos jegyzékben iktatott munka, fel nem vehető. 3. Az ifjúsági könyvtárak tervszerű fej­lesztése és szaporítása szempontjából: a) azokban az iskolákban, amelyekben még nem volt ifjúsági könyvtár, az iskola nagysága és az e célra fordítható összeg mérvéhez képest, a könyvjegyzék útmuta­tása szerint először az első tipusu művek szerzendők be s csak ezek beszerzése után egészítendő ki a könyvtár a második és a harmadik típusba sorozott művekkel; b) azokban az iskolákban, amelyekben . már van az 1904-iki első könyvjegyzék alapján szervezett ifjúsági könyvtár, a sza­porítás ugyancsak a típusok sorrendjében történjék. És pedig: A) ott, ahol már van régebbi első tipusu könyvtár, elsősorban a most kiadott könyv- jegyzék első típusának csillaggal megjelölt művei szerzendők be s csak azok után egészítendő ki a könyvtár a D-vel jelzett típusokba nem osztott művekkel. Megengedem azt is, hogy a most kiadott jegyzék alapján szervezett könnyvtárak szá­mára, mindama művek, melyeket a könyv­tárt kezelő tanítók tapasztalata szerint a tanuló ifjúság a legszívesebben olvas a szükséghez képest több példányban meg­rendeltessenek. Négy-négy példányig megrendelhetők: Benedek Elek meséi. Sebők Zsigmond: Mackó ur utazásai. Rákosi Viktor: A hős fiuk. Jókai Mór: Csataképek. Gárdonyi Géza: Nagyapó meséi. Sebők Zsigmond: Robinson átdolgozása. Benedek Elek: Grimm meséi. Mikszáth Kálmán : A két koldus diák. Petőfi Sándor költeményei. Két-két pél­dányban megrendelhetők: Gaál Mózes: Magyar hősök és királyok. Pósa Lajos : Aranykert. Jókai Mór: A legvitézebb huszár. Gaál Mózes: Hun és magyar mondák. Gyulai Pál: Apró gyermekversei. Flóri könyve. Benedek Elek: Magyar mese és mondavilág. Hevesi Lajos: Jelky András. Abonyi Árpád: Három vitéz magyar baka. Végül értesítem a cimet, hogy a könyv- jegyzék minden egyes állami el. iskolának hivatalból fog megküldetni. Szatmárnémeti, 1912. szeptember hó 21-én. 4082—1912. tfsz. Az igen tisztelt Tanító uraknak. A székelyudvarhelyi Szejke-fürdőnek meg­szerzésére alakult tanítói részvénytársaság 25 koronás részvényeket bocsátott ki. A részvény diját és ezenfelül 1 korona alapí­tási dijat az Udvarhelymegyei Takarékpénz­tárhoz Székelyudvarhelyre kérik küldeni. A „Tanítók Fürdőjé“-nek ezen kérdését a tanítóság különös figyelmébe ajánlom. Az

Next

/
Oldalképek
Tartalom