Tanügyi Értesítő, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1912-11-01 / 9. szám
8 oldal TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 9. szám újabb 4 évre a régi tisztikart és választmányt választotta meg a közgyűlés. A gyűlést közel 200 terítékes közebéd követte, melyen Szatmár-Németi társadalma részéről igazán sokan voltak jelen, igazolva ezzel, hogy a város közönsége az ő régi tanítója iránt melegen érez s az összegyűlt tanítóság előtt is bizonyítékát adta ennek. Felköszöntőkben is volt részünk bőven. Október 4-ike nemcsak Kótai bátyánkra, hanem a vármegye összes tanítóságára nézve nevezetes nap volt, nevezetes nap, a tanítók ünnepe. Bárcsak ez később fokozottabb mértékben meglenne!! 5zékely Árpád. ♦♦♦ Jegyzői jelentés tanítóegyesületünk két évi munkásságáról. Tisztelt Közgyűlés! Ma két éve ünnepi érzelmek között távoztunk e nemes város falai közül, melynek házsoraiban immár nekünk is van házunk. Ünnepi érzelmek melegítik kebleinket ma is, midőn két évi munkásságunkról számot kell adnunk. Úgy tekintem e két ünnepnapot, mint két vasárnapot, melyek között a munka napjai teltek el. Örömmel jelenthetem, hogy egyesületünk a munka napjait nem töltötte hivalkodással, hanem becsületes szorgalommal igyekezett egyesületünk minden szerve, minden embere betölteni azt a tisztet, melyre állíttatott, elvégezni azt a munkát, mely reá bízatott. A négy járáskor, választmányunk irányítása alatt, szinte egymást múlta fölül a nemes versenyben, mely a magyar kultúra fejlesztését, tökéletesítését célozta. Sajnos, még mindig nem tudtuk minden időnket s erőnket kizárólag tan- és nevelésügyi kérdések megoldásának szentelni, mert még mindég itt kisért lelkűnkben a tengeri kigyó, a kenyérkérdés. Még mindig itt ég lelkűnkön az a szomorú tény, hogy a fizetésrendezést hasztalan sürgettük. Tagadhatatlan, hogy a helyzet sokat javult s ez a Gróf Zichy János miniszter ur befolyását jelenti; de ki tudná megjósolni azt az időt, amikor elmondhatjuk, hogy Magyarország egységes tanügyének egyenlő képesítésű munkásai egyenlő, tisztességes fizetést élveznek ?! A helyzet tűrhetetlen volta miatt természetesnek kell tartanunk, hogy az elmúlt két év alatt a fizetésrendezés ügye egyesületi életünkben is folyton felszínen volt. Foglalkoztak vele a körök valamennyien, a választmányban is tárgyaltuk, sőt az országos mozgalomban is részt vettünk. A VII-ik egyetemes tanitógyülésre választmányunk Székely Árpádot é> engem, a. szatmári tanítótestület Vladár Ferencet és Halász Mórt küldötte ki. Ez a gyűlés is a fizetés- rsndezés kérdését tekintette fő tárgyának. A pártoskodás, sajnos, itt is felütötte a fejét ts inkább rontott, mint használt. Mi a helyzet súlyosságának mérlegelése nyomán ahoz a párthoz csatlakoztunk, amely a maga teljes igazának érzetében komoly méltósággal követeli azt, amihez joga van s nem üres lármával és gyermekes utcaiaskodással kiván célt érni. Azt mindnyájan tudjuk, hogy a mozgalom minő eredményt szült, azért erről nem szükséges szólanom. Csak azt jelzem, hogy egyesületünk a fizetésrendezést úgy óhajtja keresztülvitetni, hogy a tanítók, tekintet nélkül a jellegre, XI—IX-ik fizetési osztályba soroztassanak be s ezzel meg volna oldva nemcsak a fizetésrendezés, hanem a nyugdíj és a szolgálati pragmatika kérdése is. Úgy tudom, hogy az indítványok során módjában lesz a közgyűlésnek ezzel a témával újból foglalkozni. Egyesületünk munkásságának súlypontja a választmányon van, mely a körök utján hajtja végre azokat a dolgokat, melyeket szükségeseknek lát. A lefolyt két év alatt választmányunk négy gyűlést, a körök egyenként 2—2-őt tartottak. Úgy a választmányi, mint a köri gyűlések minden esetben szépen látogatottak voltak s különösen
