Tanügyi Értesítő, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1912-11-01 / 9. szám
9. szám TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3 oldal sokoldalú szép munkájában ideálizmus vezeti s ezzel a hittel a haza, a vallás és emberszeretet szolgálatában áldást kívánva munkájokra, üdvözlöm a jelenlevőket s a közgyűlést ezennel megnyitom. UDDEPl BESZÉD. Mondotta Bodnár Györqy kir. tanfelügyelő a „Szat- márvármegyei Ált. Tanítóegyesület“ 1912. okt. 4.-én tartott közgyűlésén, Kótai Lajos egyesületi elnök királyi kitüntetése alkalmából. Tisztelt Közgyűlés! Egy neves államférfíu mondotta, hogy az volna a legboldogabb ország, legerősebb nemzet, ahol mindenki lelkiismeretesen teljesítené kötelességét. A kötelesség teljesítését tehát, mint olyat jelölte meg, ami az életbe, a társadalmi gépezetbe, a szivekbe, a lelkekbe, harmóniát, boldogságot, megelégedést visz be. A kötelesség teljesítése tehát magában véve is legnagyobb érték, annak folytonos állandó viselése oly érdem, mely elsősorban is az öntudat jutalmára számíthat. Ám mélyen tisztelt hölgyeim és uraim a kötelesség teljesítése bármilyen szép, bármilyen értékes . .. egymagában, elszigetelten még nem merítheti ki sem az ember, sem a polgár, sem a munkás ember hivatását! A gyémánt, az arany, a nemes ércek magukban véve értékesek. De értéküket emeli, sőt sokszor teszi is az a keret, melyben megjelennek. Amelyben az ember javára, segítésére, díszére szolgálnak. Amelyben igaz voltukról, benső értékükről bizonyságot tehetnek. Az emberi kötelességek is azon munkakör keretében tűnnek ki, melyet valaki elfoglal. A kötelességek értéke is annak felfogásától, lelkes végzésétől, magasabb szempontokból való megértésétől függ. Aki kötelességét leikéből meríti, aki kötelességeit a haza, a társadalom szent érdekeivel összekapcsolva teljesíti, aki az elérendő eredményeket önmaga boldogságaival és öntudataival méri össze, aki a maga érdekeit sokszor áldozatok, hulló verejték között rendeli alá a köznek: az, idaliz- must, az, eszményiséget, az, fönséget visz bele a kötelességekbe. Az nem elégszik meg, hogy gép legyen a maga kisebb társadalmának szinterén; az naponként lelkének egy darabját, szikráját, lényének egy részét adja oda a köznek oltárára, hogy mig maga ég, fogy, addig az eszme, a hivatás melynek szolgálatában áll, diadalra jusson. ön Igentisztelt Elnök s Igazgató Ur csaknem félszázadon keresztül igy fogta fel hivatását, kötelességtudását, ön a munka embere volt az életnek minden idejében, minden napjain, úgyszólván minden óráján. Ön nemcsak kötelességet végzett, lelkének gondolatát, érzéseit, izmainak verejtékét nemcsak hordta a nemzet számára az ifjúság révén, de ön azonfelül az élet mestere is volt, az élet tanítói közé is szegődött, hogy az iskolát összekötve a társadalmi élettel, működésébe benső értéket, lelket vigyen! Ön elmondhatja a nagy gondolkodóval, hogy „mi vagyok veled oh munka, azt érzem és tudom! hogy mi voltam volna nélküled, bizony el sem gondolom?! “