Tanügyi Értesítő, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1912-09-01 / 7. szám
4 oldal TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7. szám szenvedélyes és egymással ellentétbe hozó is, az utca, a nem kebelbeli ne tudja, ne lássa és észre se vegye. Meg kellene hogy legalább az összetartásnak a látszatát őrizzük azért, mert egyetlen munkakörbe tartozó csoporttal szemben sincsenek annyi előítélettel, mint a tanítókkal s többé- kevésbbé nem éppen alap nélkül. Oda kell hogy érjünk, hogy az egyetértés ne láíszó- gos, hanem a közös munka nehézségein, szeretetén, szépségein, eredményein felépülő, benső és megbonthatatlan legyen. A tanitó- mozgalmaknak akkor lesz igazi eredménye. Ha a júliusi gyűléseknek nem lesz olyan eredményük, mint amilyenre mi netalán gondoltunk, részben éppen az összetartás hiánya az oka. A gyűlésnek második napja, valamint az állami tanítók egyesületének tagjai között mutatkozó ellentétek, a radikálisak és konzervatívok szemben álló tábora az összetartás hiányának fájdalmas bizonyítéka. Szándékosan nevezem a két árnyalatot a magyar politikai életben egykor szemben álló pártok nevéről el. Mindkét árnyalat akarja az eredmények kiküzdését, csakhogy a küzdelemnek iránya ellentétes. Az egyik a kényszerhelyzettel valamelyes mértékben megalkudva a megértetésnek, a másik az elöretörtetésnek az iránya. Már jul. elsején nagy consternátiót idézett elő az Eötvös-alap közgyűlése után tartott közebéden az a hir, hogy a felsőbbség az állami tanítók jelenlegi elnökét és tisztikarát nem ismeri el szabályszerűen megválasztottnak. A hir maga nagyított alakban az volt, hogy az állami tanítók orsz. egyesülete közgyűlésének megtartását nem engedi meg a miniszter. A két árnyalat hívei különbözőképpen fogadták e hirt. Mindkét párt értekezletet, sőt másnap külön-külön is gyűlést tartott. Az eredmény az, hogy nincsen egyetértés. Bebizonyítottuk, hogy ebben magyarok vagyunk, mert széthúzunk. Pedig éppen a tizenkettedik órában, a döntés előtt mindenféle szempontot és személyi szimpátiát félre kellene tennünk azért, hogy az állami tanítóság egységességével, egy irányelvvel a fizetésrendezést kívánságunk szerint a velünk egykészültségüekével arányosan vívhassuk ki és érhessük el. Nekünk állami tanítóknak egyetlen egy szempont szerint kell egyesülnünk és küzdenünk és ez a becsületesen teljesített munka s az önérzetes, komoly, higgadt, másokat, az intézőket meggyőző olyan magatartás, mely ajtót nyit és segítséget ad arra, hogy az óhajtott elismerés mielőbb jöjjön. A szakosztályok ülései népesek, érdekes tárgyuak voltak. Egyben-másban haladást észleltünk, de itt-ott visszaesést is. A népoktatásügy szervezésében pl. az államosítás elve mellett hallottuk hangoztatni, hogy a tanítás nyelve állami iskolában is nemzetiségi vidéken a népiskola három alsó osztályában felerészben az anyanyelv legyen. A szociális, a sajtóügyi, a szervezeti szakosztályok, az iparoktatási, népjóléti, humánus tanítói intézmények szakosztályai bizonyos mértékben találgatást, sokban határozottan egészséges irányelvet alakítottak ki, amiknek üdvös következményei bizonyára lesznek. Végül hagytam az „Eötvös-alap orsz. segélyegyesület“-nek osztóbizottsági és közgyűlését azért, mert reám ez hatott igazán felemelően. A tanítóságnak ez a nagyarányú segélyegyesülete az ország minden tanítóegyesületének képviselőivel, a szeretetnek áldásthozó és termékenyítő munkáját végezte. Özvegyek, árvák, segélyre szoruló, szűkös viszonyok közt élő tanitóemberek komoly törekvésű fiainak nevelési segítsége csak úgy hullott a nagy Eötvösnek neve jegyében a Péterffy Sándor teremtette alapból. A két tanítók házába ingyenes helyre felvétetett 6 félingyenes helyre évi 100 K fizetéssel 22, féldijas helyre évi 220 kor. fizetés mellett 45, alapitványos helyre évi 220 kor. fizetés mellett 42, kedvezményes évi 340 kor. helyre 19, egész díjas évi 440 kor. helyre 33, emelt díjas évi 540 kor. helyre 47, évi 640 kor. helyre 11 tanító, illetve tanárgyermek. Ezek természetesen mind egyetemi hallgatók. Ezenkívül ösztöndíjul 100—100 kor. kapott 45 nem egyetemen tanuló tanitó-gye- rek s 100—100 kor. segélyt 38 özvegy és tanító.