Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1911-03-15 / 3. szám

2

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ

Tanítom a magy. történelmet aziskolában. Valamennyi tantárgy közül ezt szeretem legjobban. Tudja Isten, hogy vagyok vele; szeretem én a többi tantárgyat is, de mikor történelmi órám van, az nap könnyebb a munka, mintha valami csodaerő járná át telkemet s fáradságot nem ismerve szerény tehetségem szerint igyekszem a gyermekek leikébe átplántálni a néma, száraz betűk és sorokban foglalt hősi, dicső magyar energiát — erényt. Mikor pedig a magyar história azon vérrel Írott lapjaira térünk át, melyeken a március tizenötödikét követő események vannak lerajzolva, tűz égeti lelkem. Ez a tűz pedig a csodálat, a lelkesedés, a ragaszkodó szeretet tüze, melyből igyekszem egy-egy szikrát tanítványaim leikébe is juttatni, hogy e szikra lángra lobbantsa a fogékony, tüzes ifjú keblet, hogy égjen benne örökké a hazaszeretet soha ki nem alvó szent tüze.

Hazaszeretet. Ez az a végcél, mely a hazafias neveléssel akarunk elérni. A hazaszeretet gyönyörű, szép példáját látjuk szemeink előtt tündökölni az 1848—49. szabadságharc dicsőségteljes lefolyásában. Annak születésétől, amidőn a magyar félisten, Petőfi, „Nemzeti dacával talpra állítja még a haldoklókat is a haza szabadsága kivívása érdekében, egészen annak bukásáig, a gyászos emlékezetű Aradig, amidőn a föld legnagyobb igazságtalanságát hajtották végre, lángoló, önzetlen, tiszta honszerelem égő tüze lobog szemeink előtt. A tanítónak bő alkalma nyílik ezen események részletes és kellő tárgyalásánál rámutatni az igazi hazaszeretetre, mely megnyilvánult legutóbbi szabadságharcunk dicső napjaiban. Valóban dicső napok. Az ember nem tudja, hogy mit csodáljon: a 14 éves honvéd zászlóalj-dobost, ki minden áron fiatal, friss vérét ontani szerette volna hazájáért, vagy az öreg 70 éves harcost, ki fiával és unokájával egy csatasorban vonult fel az ellenség ellen. Vagy azt, ki melléből patakzó vérrel tűzte ki Buda várfokára ama nevezetes hajnalon a magyar nemzeti trikolort, avagy azt, ki a dermesztő hidegben naplenyugtával Branyiszkó fölött kitűzte a magyar diadal jelvényét?! Az ember az egyiket csodálja, a másikat bámulja s hősi tettük rabja.