Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911-12-15 / 10. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ T3 részről ez a hallatlan sötétség, más részről hálátlanság, a cfe’a- lódás, mellyel életében elősször találkozott. Nem voll szegénynek senkije, nekem sem. Egymásnak elpa-> naszeltuk ügyeinket — bajainkat s igyekeztünk egymást vigasztalni : Hogy majd csak másképen lesz ez, majd megváltoznak a dolgok, s igy tovább. De bizony a dolgok nem igen akartak megváltozni. Az az, hogy mégis: fi kurátor népgy ülést hivott egy- bje. Sohasem feledem el, 1894. évi március hó 20.-án Kossuth apánk halála napján — volt a nevezetes népgy ülés, mely szegény Anti barátom tanítói jövőjére is kimondta a halálos Ítéletet. Pusztuljon a faluból, mert ha nem baj lesz. Anti papja a pártjára állott védíie is amiig lehetett, de a nép dühétől félve csakhamar visszavonult paróchiájára magára hagyva a tanítóját. Anti hozzám jött. Mit csináljon? — Semmit komám — mondom — haladj a megkezdett: utón ne légy gyáva! Türelem és majd csak másképen lesz minden! Napok teltek. Az én Arii barátomról mit sem hallottam, nem láttam. Egy szép napon hírül hozzák, hogy Anti volt, Ajnti nincs. Ott hagyott papot-csapot. kántorrá vált. Nagyon megharagudtam reá, gyávának neveztem magamban. De csak magamban, mért már-már ott állfíam én is, hogy példáját követem. De fordult a kocka Az én asszonyaimmal úgy bántam, mint az egyszeri zsidó a jó Istent utánzó egyházival. Azt mondtam, hogy legyenek türelemmel egy évig. — Hát aztán mi lesz — kérdeztek nagykiváncsian.? — Aztán... aztán. .. majd megszoknak mondi»irn angol nyugodtsággal. Nem került rá sor. Egy év múlva fenenagy pecsétes dekrétum volt a kezemben, Dr. Vlassics Gyula akkori miniszter küldte, az volt benne, hogy: »Önt ezennel ki nevezem a.t,. stíb.« Antiról most annyit tudok, hogy szintén állami tisztviselő a VIII. fiz. osztályban. Hogy melyikünk tett okosabbat: én-e, hogy megmaradtam a helyemen, vagy ő, hegy ellépett, annak megítélését — olvasóimra bízom.
