Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911-09-15 / 7. szám
12 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ fölött. Szédül a fejünk ha tenézünk a futó vonatról. Lent la vcSgy- ben a Tiszához simuló szűk országúton eg j máramarosi felvidéki mokány lovas szekér halad, úgy néz ki a magasságból, — mintha egy gyufásskatulya elé egy szarvasbogár volna befogva. Ilt-ott meg-meg áll vonatunk egy-egy állomásnál. A kalauz el- kiáltja magát: »Tiszaköz«, »Bi’iii«, »Tiszaborkut«, »Kevele« stb. Utunk ezek elhagyása után egy szép fensikon vezet keresztül. E fensikon terül el Kőrösmező, a máv. utolsó állomása. Itt fa mi vonatunkról leszállunk s miután déli 12 óra 52 perc van, hát bizony egy kis ebéd után néz az ember. A kőrösmezei végállomásnak csinos étterme van, hol egy jól megtermett vendéglős két pincérrel várjcJ> s fogadja az érkező vendégeket. ízletes ételek s jó italok állanak az utazó rendelkezésére. Egy asztalinál többen ülnek . .. beszélgetnek. Figyelmes leszek. Nem érteni a nyelvet. Odahívom Ha együk pjncé'rt s kérdvén, milyen nyelven beszélnek? Lengyelül. A másik asztalnál már hangosabb a társalgás. Szintén ididegen nyelv. Azok oroszul beszélnek. Felsóhaj fok: még Magyar- országon vagyunk s már is eltűnik a magyar nyelv, hogy helyét a német, orosz és a lengyel foglalja ék Egy órai pihenő után beszól a kapus, hogy Stanislau felé be lehet szállni az — osztrák vasútra. Ez osztrák vonat sem belsőleg, sem külsőleg össze sem hasonlítható a mienkhez. De mégí,sj Külsőleg. Az osztrák vonatok minden kocsiján, még legutolsó favagy állatszállító kocsiján is ott líátható a kocsi két végén a kétfejű sast az osztrák cinyz-rrel, mig a mi kocsinkon csak itt-ott, egyiken-másikon látunk egy kis magyar címert szerényen meghúzódva egy kocsi külső szegletén. Aki nem akar a magyar határon túl utazni, vagy Kőrösmezőn marad s megnézi a Tisza eredetét, mely Kőrösmezőtől mintegy 20 25 kilométerre van, vágy jegyet váltva ismét vissza indul Máramarossziget felé, gyönyörködve a vadregényes szép magyar Svájcban. Bizony a jó Isten ezt a mi kedves hazánkat sok szép természeti szépséggel áldotta meg, mán.'ivei kevés ország dicsekszik. Bár módjában volna minden tanítónak e szép föld természeti Szépségeit közvetlen szemlélet utján megismerni, hogy tanítása- annál intenzivebb lenne. Nem rajtunk múlik, hogy e hiányon segittes- sék; gondolkozzanak azok fo^zíte már, kik illetékesek ésp-.modlukiban van a bajon segíteni.
