Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1911-09-15 / 7. szám

4 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ tanítói közszellem, mely ha jó irányt követ, a köz javára mindig egész súllyal emelheti fel a szavát? — — — Üdvözlet azoknak, kik a közelebb tartott közgyűlé­seken a magyar tanítóság érdekeinek előbbviteléért fára­doztak ! jj|J HIVATALOS RÉSZ. j|j| Figyelmeztetés. A kir. tanfelügyelő rendeletéi egyenként beiktatandók. Minden rendelet tartalmának kivonata a számával és a kir. tanfelügyelő vonatkozó számával is ellátva leírandó. Ezen papírlapra a „Tanügyi Értesítő“ illető száma is föijegyzendö. Szatmárvármegye kir. tanfeiügyelősége. 2333—1911. tfsz. Valamennyi áll. el. isk. Gondnokságának és igazgatóságának. A vallás- és közokt. miniszter ur folyó évi 27531. sz. alatt kelt rendelete szerint arról értesü.t, hogy az állami die mi iskolák a szün­napok megadásában nem köveim mindenütt az 1909. évi 53.000. sz. a. kiadott gondnoksági Utadiás 49. §-áriak azt a rendelkezését, amely szerint kisebb szünnapok a vasárnapokon telül az egy napból álló azon ünnepnapok, mely utóbbiak alatt a Gergely-félle naptár­ban vörös betűvel jelzett ünnepek értendők. Minthogy pedig a Gondnoksági Utasításnak ez a rendelkezése kiegészítve az 1910. évi 115218. sz. körrendelet intézkedésével, legméltányosabban biztosítja a tanulók és tanítók részére egyaránt, felekezeli különbség nélkül, az ünnepszentelés üehetőségét; ennél­fogva az elől idézett rendelet alapján megkeresem Címedet, ezén rendelkezések szigorú megtartása iránt. Jelzem, hogy egyben a már idézett 1910. évi 115218. sz. kör­rendeletét Öexcellentiája oda módosította, hogy a nem rk. vallásu tanítók és tanítónők saját vallástelekezetük ünnepnapjain a tanítás alól felrnentendők. Ilyenkor tanítványaik oktatásáról osztály össze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom