Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911-09-15 / 7. szám
2 tanügyi értesítő kivül maradt a nagy körön, melyen belül az egyesületek szövetsége s az állami tanítók orsz. egyesülete anyagi helyzetünk javításáért a küzdelmet folytatják. Ez, hogy egy rósz hasonlattal éljek, olyan színben tűnik fel, mint mikor a hadseregnek egy kisebb része a csatatéren nem mér vagy nem akarna megjelenni, mintha egyesületünk tagjai nem éreznék a nyomasztó anyagi helyzetet, melyből kifolyólag a hazai tanítóság sorsának javítására törekszik. Egy népes egyesületnek, ha különben a nagy többséggel együtt érez, erkölcsi kötelessége, hogy érzületének nyilvános kifejezést adjon és egy sorba álljon a küzdőkkel. Szóval azt a mulasztást vagy tévedést, ami e tekintetben egyesületünket különleges helyzetbe juttatta, reparálni kell, anélkül, hogy az által a faltörők számát, ha ugyan ilyenek volnának, szaporítani akarnók. Történt a gyűlésen egy két elszólás, mely bátran elmaradhatott volna; péld. midőn hivatkozás volt arra, hogy „kit és kiket fognak okolni majd azért, ha a magyar tanítóság, látva a magyar vezető társadalmi osztály részéről a szívós negligálást, keresni fog olyan társadalmi osztályokat, melyek az ő baját megértik, méltányolják és törekvéseit diadalra juttatják.“ Azt hisszük, hogy a magyar tanítóság csaknem kivétel nélkül fázik ettől a gondolattól; és nem képzelünk eshetőséget arra, hogy anyagi helyzetének jobbra fordulását hazafias érzületének elárulása utján szerezze meg. Aki ismeri és átélte a múltakat, az nagyon jól tudja, hogy a tanítók anyagi helyzetének javításánál mindig az állam, a törvényhozás ment elől s ezt voltak kénytelenek követni csekély kivétellel a községi és hitfelekezeti hatóságok, melyek nem egy alkalommal kerékkötői voltak a kormány jóakaratának. Most is egyedül a főbb intéző körök, a kormány és törvényhozás elhatározásától várhatjuk jogos és méltányos kéréseink teljesítését, és ezt kell hinnünk, hogy azoknak teljesedése nem a nemakaráson múlt, de lehetetlenné tette az ország politikai helyzete; és lehetetlenné tették azok az állami szükségletek, melyek hovatovább elviselhetetlen teherként nehezednek a nem-