Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911-05-15 / 5. szám
tanügyi értesítő 23 2391 — 1911. tfsz. Valamennyi állami, községi és felekezeti elemi népiskola tanítójának. Felmerült esetekből kifolyólag Őnagyméltósága a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur kijelentette, hogy jövőre a tanítók által a 114852—908. V. M. számú rendelet szellemében a felnőttek részére tartandó népies ismeretterjesztő előadások, azok sorozatát pontosan feltüntető kimutatás kapcsán a kir. tanfelügyelőség utján minden egyes esetben hozzá előre bejelentendők, továbbá, hogy ha a jövőben az előadó tanítók olyan előadásokat tartanak, amelyeket a fenti utón és módon ' hozzá előre be nem jelentettek, illetve az előre bejelentett előadások bármely okból megváltoztatott tárgyát ugyancsak előre be nem jelentik, az ilyen előadások tiszteletdiját Excellenciája nem fogja engedélyezni. A 114.852—908. számú rendelet érteimében az előadások megtartását az illetékes iskolaszék vagy állami iskolai gondnokság által kell hivatalos alakban (iktatószám és pecsét alatt) igazolni, nem pedig amint némelyek teszik, a községi biró által. A tiszteletdij kiutalványozásának kérése alkalmával pedig a gondnokság (iskolaszék) által nemcsak az igazoltatandó, hogy az előadások „kellő számú“ hallgatóság előtt tartattak, hanem a hallgatók számjelzéssel is közlendő, mert ellenkező esetben az ilyen előadások nein fognak dijaztatni. Az érdekelt tanitókat szoros miheztartásul a fentiekre figyelmeztetve, ezúton értesítem, hogy akár a tartandó előadások előzetes bejelentésének és sorozatuk egyidejű bemutatásának, akár a megváltoztatott tárgysorozat indokolt előzetes bejelentésének, akár pedig a megtartott előadások fent megjelölt módon való igazolásának elmulasztása esetében az ismeretterjesztő népies előadások tudomásul vétele és díjazása tekintetében a kir. tanfelügyelőség beadványaikkal szemben közönyös marad és további lépéseket tenni nem fog. Szatmár-Németi, 1911. május hó 4-én. Bodnár, kir. tanfelügyelő.