Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910-03-15 / 3. szám

52 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ egész halmazát hordták össze. Socialis, paedagogiai, gyakorlati, egészségtani okokkal küzdött kiki a maga igaza mellett. S elis­merve kell kiemelni, mindegyik párt önzetlenül és tisztán egyetér­tett a végcélban : a tanügy és a gyermek érdekének összeegyez­tetésében. A vita most sem ért véget, kialakulás, végleges megállapodás nincsen. A mai állapot ugyanis azt mutatja, hogy elenyésző cse­kély kivétellel maradt minden a régiben. Egyik-másik városi isko­lánál behozták az egyhuzamban való oktatást, általában azonban az eddigi keretekben mozgunk. Azért-e, mert az egyhuzamban ta­nítás előnyeiről a kétkedőket meggyőzni nem sikerült? Azért-e, mert a nagy többség az egy-két kísérlet eredményeinek bevárása előtt dönteni nem akar: bajos volna megmondani. Bármelyik rendszernél is a lényeg kettő; 1. hogy a gyer­mek a tantervben kiszabott anyagot megtanulja ; 2 túlterhelés nél­kül tanulja meg. Valószínűnek látszik, hogy a túlterheléstől félnek azok, kik az egyhuzamban való tanítástól vonakodnak. Részemről is azon nézeten vagyok, hogy a túlterhelés a két felső osztályhan elke­rülhető nem volna. Nem pedig azért, mert az 1868. XXXVI11. t.-c. 55. §-ában felsorolt tantárgyak mindegyikét tanítani kell már, sőt azontúl is pár tárgyat és pedig oly mértékben, hogy a növendé­kek egyrészt az általános ismereteknek birtokosaivá váljanak, más­részt a művészeti tárgyak alapismereteiben is jártasságot szerezze­nek. Ezek véghezvitelére pedig a mai beosztás, legalább a két felső osztályban szerintem is meghagyandó mindaddig, inig a kí­sérlet és tapasztalat az ellenkezőről minden kétséget kizárólag meg nem győz bennünket. Másként állunk azonban az alsóbb, vagyis az I—IV. osztálynál. Ez osztályok tanulói tudnivaló tekin­tetében a tanító előadására, hogy ugymondjam, szájára támasz­kodnak. Itt, ha az első óra számtan, mely a tanulókat kifárasz­totta : jöhet utána másodiknak rajz ; ha a harmadik óra nyelvtan : negyedik órára következhet szépírás, vagy nehány mondatból álló fogalmazás — és ezzel egy délelőtt ki van merítve a tanulók figyelmények és tehetségének erőltetése nélkül. Viszonyainkat figyelembevéve, külömbséget kell tennünk vá­rosi és falusi iskola között s a megkülömböztetésre támaszkodva, nézetem szerint a városi belterületi összes s a falusi osztatlan is­kolákra, valamint az osztott falusi iskolák 2 felső osztályára az eddigi rendszert hagynám meg, ellenben a falusi osztott iskolák 1—IV. osztályaira az egyhuzamu tanítást tenném rendszerré.*) Mindig a tanulók és tanulás érdekét tartva szem előtt, tagadhatatlan, hogy városi iskoláknál, hol a tanulók aszfalton jár­nak s a körzet iskoláját közel találják, semmi akadálya sincsen a *) De igy a kisebb gyermekek nemzetiségi vidéken a nagyobbaktól a magyar beszédet el nem sajátíthatják, mert igen keveset vannak együtt. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom