Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1909-04-25 / 4. szám

8 tanügyi értesítő A Tanítók Háza telekkönyvileg 735 M-ölnyi nagyságú te­rületének terepviszonyait, elhelyezkedését a fenti térkép hűen tünteti fel. íme, mindössze négy hónapi serény munka után az egye­bütt felsoroltakon kívül már van alkalmas helyen fekvő szép, egészséges, kellő nagyságú 32.000 korona értékű telkünk. Erős a hitünk, hogy rövid idő alatt díszes, monumentális palotával fogjuk azt ékesíteni, amelybe tanító gyermekek zsongása visz vidám életet. i'. r. Haladjunk a közép utón. Gyakran tapasztaljuk, hogy ha valamely társaságnak egyik kedvelt tagja hiányzik, az élénkség alá száll e társaságban s ha aztán megjelenik a hiányzott személy, az egész társaság látható­lag felvidul. E titkos erő, mely által a társaság felvidul, az ő kedélyfrissesége és elevenségében áll. Ő a társaság napja, mely fényt és meleget áraszt közöttük. Az iskolának is van napja s ez a tanító, az ö lelke sugá­rozza a fényt és meleget, mely szükséges a tanításban elhintett magvak kikelésére. A tanító komolysággal és ridegséggel kevés eredményt biz­tosíthat, rendet, fegyelmet ugyan tart fenn, de hiába hallattja oktató szavait, mert azok ritkán jutnak tovább a fülnél, belőle pedig igen kevés járja át a lelkeket. Miért? Mert a tanító rideg­ségével elszigetelvén lelkét a gyermeknek leikétől, hiányzik belőle az erő, mely azokat vele együtt munkásságra serkentené. S ez a szeretet. Amely iskola tanítójának szivéből a szeretet tanítványai iránt hiányzik, ott az iskola képe sivár. Azért szeretnie kell a tanítónak az iskolát, ott úgy kell magát éreznie, mint szerető családja körében. Azonban a túlhajtott érzelgősség sem méltó követésre, amely gyakran fiatal tanítóknál tapasztalható, mert ahol ebből túl sok van, ott hiányzik a fegyelem. Fegyelem nél­kül pedig tudjuk mily kevésre mehetünk. A tavasz életet ébresztő fuvalma a tanító ideális lelkületére is hatással van. Nemes munkájában serkenti, növeli vágyát, hogy az élet tavaszán levő gyermekek fejlődését, lelki képességeit foko­zottabb tempóban mozdítsa elő. A nagy természet ezen fölséges, rügyfakasztó évszaka minden élőlényt föllelkesít. Ez jótékonyan hat azok környezetére is. Azonban a tanító túlságos buzgalma nem mindig jótékony az ő környezetére. Igyekezzék azért a tanító kerülni a ridegséget, de ne legyen túl idealista, hanem haladjon a közép utón, hogy tanítványai szeressék, de tiszteljék is. Nem a félelemből fakadó tiszteletet

Next

/
Oldalképek
Tartalom