Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1909-02-25 / 2. szám
14 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ A megyei általános egyesület tagjai beiratkozás nélkül tagjai lesznek az egyes szakosztályoknak is. De a szakosztályok külön tisztikarral bírnak s a megyegyülést megelőzőleg külön-külön tanácskoznak. Az irodalmi szakosztály az irodalmi munkásságra serkenti a tagokat. Irodalmi dolgozatokat bírál s amennyiben ereje engedi, ilyesmire pályadijakat tűz ki. (A 4—500 tagot számláló egyesületek sok értékes tehetséget dobhatnak íölszinre. Élénken bizonyítják ezt fölfedezett költő kollégáink esetei is.) A kiváló dolgozatokat a közgyűlésen fölolvastatja. Talán a lapban közölteti le. Gondoskodik az egyesület könyvtárának kezeléséről és fejlesztéséről és szerkeszti az egyesület hivatalos értesítőjét is. A szakosztályok elnöke, mint főszerkesztő, a titkár pedig mint felelős szerkesztő áll az értesítő élén. A paedagógiai szakosztály tanügyi kérdésekkel foglalkozik. Különösen a gyakorlati paedagógia terén föltűnő újabb módszereket kiséri figyelemmel s azokat a közgyűlésre gyakorlati tanításként előkészíti. A paedagógia elméleti részéből a gyermeki lélek tanulmányozása, az egyhuzamban való tanítás, tanterv, órarend stb. kérdése tartozna ide. A szociális szakosztály ügykörét társadalmi kérdések képezik. E szakosztály megalakulását nagyon fontosnak tartom. Ma a társadalmat annyi megoldatlan probléma s annyi nregzaboláz- hatatlan erő izgatja, hogy ha kellő időben rendes medrébe szorítani nem tudjuk, kitörései ezeréves munkánk összes alkotásait veszélyeztetnék. Ez a szakosztály irányítaná az ifjúsági egyesületek, önképzőkörök, olvasókörök, szövetkezetek, gazdakörök működését, ő mutatna példát a társadalom okos szervezésére. A nagyobb községekben előadásokat rendezne, más hasonló egyesületekkel állandó érintkezésben állana s a közgyűlésre szak-fölolvasásokat készítene elő. A járásköri gyűlések hasonló képen szerveznék a három szakosztályt. Ha, e kis cikkben röviden összefoglalt reform eszmék pártolásra találnának s azokat nemsokára életerős szervekké alakíthatnék át, ugyhiszem kultúránk az első nyugati államok kultúrájával kelne versenyre és erős a hitem, hogy ilyen munka után nem volna szükség „társadalmi passiv resistenciá“-val, „szo- ciálista“ ijesztgetésekkel csikarni ki anyagi jólétünk biztosítékait s állásunk teljes függetlenségét.*) *) Teljes függetlenség egy kicsit sok volna. Megelégszünk jó szolgálati pragmatikával is, mely lehetetlenné tegye az esetleges igazságtalan elbánást. Szerk.
