Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1909-10-25 / 8. szám
12 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ nat. Mi is mindnyájan csakhamar megrohantuk az útra készen álló üres vonatot. Én a pöfékelő kis mozdony után álló üres kocsira ültem fel, de csakhamar figyelmeztettek, hogy ott veszélyben forog a vadonatúj panama-kalapom, no meg esetleg a ruhám is, mert a kis mozdony nem szokta sajnálni a szikrákat. így a negyedik vagy ötödik kocsira ültünk fel. Nem mondom, hogy valami nagyon kényelmes helyünk lett volna, de elvégre is nem utazhatik az ember mindig kényelmes gyorsvonati kocsiban, aztán meg úgy érdekes a kirándulás, ha az változatossággal van összekötve. Annál szebb kilátás nyílt a teljesen fedetlen oldal nélküli kocsikról az égtájak bármely irányában. Egy éles füttyentés jelzé, hogy a kis vonat indul. Lassan csendesen mozgásba jön a jármű. Élőször is a kőrösmező-zágrábi transversalis országutat metszettük át, majd csakhamar elértük Avas- felsőfalu keleti részén levő kallókat, ahová Szatmár-Németi, Nagykároly és Mátészalka gubás iparosai hozzák gubáikat kallózni. A kallók elhagyása után az Avashegység aljához érünk. Itt kezd az ut már érdekesebb lenni. Az ózondus friss levegő megcsapja az embert s mohón szijjuk tüdőnkbe. A vasút mindenütt a Túr szűk völgyén halad felfelé, jobbra, balra tekintve magas bérces hegyeket látunk; előttünk szintén magas hegyek állnak, melyeket azonban a kis vonat — folyton szerpentin utat téve — ügyesen kikerül. Mintegy 4—5 kilométeres utat tettünk már, amikor egyszer csak megáll a mi kis vonatunk, mint mondani szokás: „nyílt pályán.“ — Mi az, — kérdem a velünk utazó egyik munkástól, — miért állottunk meg? — Vizet veszünk, — feleli a kérdezett. — Vizet? Hisz sehol sem látok kutat?! — Könnyen segítünk mi azon uram, itt a Túr mellettünk, ad az vizet, amennyit csak elbírunk. És csakugyan látom, hogy a kis mozdony fűtője egy pillanat alatt a Túr szép, kristálytiszta vizébe ereszti gépcsövét s miután a kis mozdony jól teleszíta magát vízzel, vígan füttyentve, erősen pöfékelve folytatja útját az Avashegység sűrűjébe. Gyönyörrel élveztük a szép vidéket állandóan szerpentin kanyarulatokat téve a rakoncátlan kis Túr szeszélyes ide-oda futko- sásához képest. A társaság vígan cseveg, egyik magyaráz, másik mutat, harmadik hallgat, mint ha kevesebbet tudna talán a magyarázónál. Kellemesen, pompásan és sajnos gyorsan telik az idő. Ismét füttyent a kis mozdony, erre a füttyentésre már az összes velünk utazó munkások talpon voltak, kik eddig szép csendesén aludtak végig nyújtózkodva az üres „lóré“-kon. A vonat egy merész kanyarulattal egy szép völgyben megáll. Ez első és utolsó állomás. Három kis szűk völgy találkozó pontja. Itt aztán már élénk nyüzsgő élet uralkodik. Száz és száz munkás dolgozik sü- rög-forog mint a hangyaboly. Leszállunk a vonatról és megköszönve a kis vasút vezelőjének az ingyen utazást, tovább álltunk.
