Tanügyi Értesítő, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1908-02-25 / 2. szám

8 tanügyi értesítő tanácstermében a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület Buday Gyula, dr. Varga Kálmán, Uitz István, Szabó István gazdasági akadémiai tanárok és Szilassy Zoltán országgyűlési képviselő közreműködésével gazdasági előadásokat tartott. A nagyszámmal egybegyült intelligens gazdaközönség részé­ről tanúsított meleg, élénk érdeklődés, valamint az előadó tanárok nagy értékű, tanulságos s a legaktuálisabb gazdasági kérdéseket fejtegető, magas színvonalon álló előadásai kiváló fontosságot és igazi becset adtak e két napra terjedt előadás-sorozatnak. — A nagyszámú hallgatóság élénk érdeklődése amellett bizonyít, hogy népünk, s gazdaközönségünk szeret és akar is tanulni, az előadások színvonala, érdekessége, gyakorlati fontossága pedig amellett, hogy van kitől. A programm első pontja Buday Gyula akadémiai tanár értékes és tanulságos előadása volt. A tuberkulózisról beszélt s nagy készültségre valló előadásával állandóan lekötötte a hallga­tóság figyelmét. Statisztikai adatokkal bizonyítja azt a romboló munkát, amelyet ez a betegség nemcsak az emberek, hanem az állatok közt is végez. Részletesen ismerteti a fertőzés különféle módjait s rámutat a gümőkór által előállott, gazdasági szempont­ból mérhetetlen károkra, felemlíti a gümőkór ellen újabb időben tett oltási kísérleteket, melyek még mindig csak meddő kísérle­tezések s a baj ellen egyedüli védekezés a beteg állat elkülönítése. Ezzel kapcsolatosan a tejszövetkezetekről tartott szintén tanulságos elődást. — Örömét fejezi ki, hogy ma már nálunk is lehet tejgazdaságról beszélni, ami még nem is olyan régen nálunk ismeretlen volt. A tejszövetkezetek eszméje napról-napra hódit s ma már számottevő azon községek száma, amelyek a tejszövet­kezet létesítése nyomán állatállományuk javulásáról, szaporodá­sáról tesznek tanúságot. Majd dr. Varga Kálmán akadémiai tanár vonzó, érdekkeltő előadása következett. A cukorrépa termelésről beszélt; kimeritően tárgyalta annak megmunkálási módját, a művelésnek költségeit stb. Példákkal igazolja, hogy a kellő forgó tőke, szóval a meg­felelő feltételek birtokában helyesen cselekszi a gazdaközönség, ha szakít azon egyoldalú gazdálkodással, hogy gabonát, mindig csak gabonát termel. Buzakirályoknak nevezzük magunkat, holott valósággal rabszolgái vagyunk a búzának. Hogy gazdálkodásunk még mindig nem vált belterjessé, bizonyítja, hogy Ausztria 7 millió mázsa cukrot produkál a cukorrépa után, mi pedig ezzel szemben csak egy milliót. Ehhez hasonló adatok és példák szin­tén amellett tanúskodnak, hogy az ipari növények termesztésére nagyobb súlyt kell fektetnünk. A délutáni előadásokat Uitz István főkertész és Szilassy Zoltán országgyűlési képviselő tartották. Előbbi a gyümölcsfák ápolását hangsúlyozta, a mely a terméketlenség ellen is az egyik leghathatósabb védekezés. A gyümölcsfa ültetéstől kezdve mind­azon gyakorlati dolgokra kiterjeszkedett, amelyek a gyümölcsfa körül végzendő teendőket illetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom